Legyél boldog!

Változtatnom kell az edzések menetén, mert az utóbbi időben vészesen fogyott a motivációm és az elmúlt hónapokban folyamatosan azt éreztem, hogy egyre nagyobb ellenállás van bennem a futás iránt. Sokszor bármit szívesebben csinálnék a futás helyett és az edzések végig azzal telnek, hogy magamban szidom az egészet. Némi tesztelés és átgondolás után arra jutottam, hogy valószínűleg túl magas pulzussal futok. A 150 ütésnél magasabb tartományban futva folyamatosan jelen van ez az érzés. Alatta viszont alig-alig jelentkezik ez a probléma, sokkal motiválóbb és úgy érzem, hogy 145 környékén tartva a végtelenségig el tudnék futni. Meglepő, hogy ilyen alacsonyra került ez a határ, mert tavaly, 20 kilóval nehezebben rendszeresen 160 környékén, vagy akár bőven fölötte kocogtam és ebből a negatív hullámból semmit sem éreztem.

Holnap munka után indulunk Fehérvárra. Csütörtökön innen indulunk majd az első szakaszra. Tegnap elkezdtük átgondolni, hogy mit is kell bepakolni és mire lesz még szükségünk. Az már biztos, hogy sütit viszünk. A többit pedig majd megoldjuk valahogyan. A bringás kísérő egyik fontos feladata a futás közbeni frissítés és a cuccok szállítása. Erre a legegyszerűbb megoldás egy kosár a kormány előtt. Ami nem is igazán jelent túl sok kihívást, ha egy olyan kerékpáron van, aminek az evolúció során kialakultak különböző, kosárszerv viselésére való csatlakozási pontjai. Mivel a bringámon nincsenek ilyenek, és a kormány környéke tele van bovdenekkel, a következő megoldást sikerült összehozni, hála a végtelen számú gyorskötözőnek.

Tegnap elkészítettem az itinert. 15 oldal, tele szöveggel és képekkel. Ebből az irányból még nem tekertem körbe a Balatont, valamivel bonyolultabb lesz a megszokott tájékozódási pontok alapján fordítva gondolkozni. Logisztikázásban bőven lesz majd részünk. Amikor Ancsur fut, Vandát elviszem kocsival a váltópontig és visszatekerek Ancsurt kísérni. Amikor Vanda fut, őt kísérem végig és Ancsur vezet a következő váltópontig. Nagyjából végiggondoltam már az útvonalat és a csomópontokat, szerintem könnyen vesszük majd az akadályokat.

Csütörtöktől vasárnapig miénk a Balaton. Most lesz a VI. BSI Balaton Szupermaraton, amin Ancsur és Vanda párban indulnak, nekem pedig a kerékpáros kísérő szerepe jut. 200 km 4 nap alatt, az előrejelzések szerint kevésbé tavaszias időben. Stay tuned, a verseny alatt folyamatosan jelentkezünk majd. Ancsur blogján követhetitek a fejleményeket.

Eddigi írások a blogon a Balaton Szupermaratonról.

Csütörtöktől vasárnapig miénk a Balaton. Most lesz a VI. BSI Balaton Szupermaraton, amin Ancsur és Vanda párban indulnak, nekem pedig a kerékpáros kísérő szerepe jut. 200 km 4 nap alatt, az előrejelzések szerint kevésbé tavaszias időben. Stay tuned, a verseny alatt folyamatosan jelentkezünk majd. Ancsur blogján követhetitek a fejleményeket.

Végre eljött a március. Nagyon vártam, már elegem volt a télből. Sötét, hideg, latyakos, esős, szeles, depis, élhetetlen időjárás, amikor az egész napot sötétben töltjük, mert sötétben érünk be a munkahelyre és már szinte teljesen lement a nap, mire elindulunk haza. Nem csoda, hogy ilyenkor a béka futócipőjének talpa alá kerül a motiváció és az életkedv. Na de most, végre! Bár még messze a rövidgatyás időszak, mégis rengeteget jelent, hogy reggel süt a nap, és amikor munka után hazaérünk, nem az az első teendő, hogy felkapcsoljuk a lámpát. Apránként el lehet hagyni a tél kötelező kellékeit, idővel otthon maradhat a kesztyű, a sál, sőt, előbb-utóbb már a sapkára sem lesz szükség.

A napokban elővettem bringát, már szinte elfelejtettem, hogy hogyan működik. Ezen a télen kivételesen nem tekertem, helyette inkább a bkv-t választottam. Továbbra is úgy érzem, hogy sokkal-sokkal boldogabbak lennének az emberek, ha a depresszív tömegközlekedés helyett gyalog, futva, vagy kerékpárral indulnának munkába. Ez természetesen nem mindenkinek jelent alternatívát, de úgy gondolom, hogy a többség életében számos pozitív változást hozna, ha kiszállnának a négykerekű esernyőkből.

De a lényeg: hamarosan itt a jó idő. Tegnap tekertem egyet a belvárosban, 20 km lett a vége. Felmentem a Szabadság-szoborhoz, a fél év kihagyáshoz képest meglepően jól ment a hegymenet, bár lefelé azért jobban esett. A pulzusomon viszont meglepődtem. Bringán eddig még nem mértem. Úgy gondoltam, hogy jóval alacsonyabb, mint futás közben, valahol 120-130 környékén. Ehhez képest a szokásos, 25 km/h körüli kényelmes városi tempó mellett végig 155-165 közötti értékeket mutatott az óra. Valószínűleg néhány alkalom után jobban vissza fogok szokni a bringára és valamivel alacsonyabb lesz, de ez akkor is túl magas.

A következő egy-két hétben, amíg reggel még fagy van, valószínűleg nem bringával járok majd dolgozni, de március közepétől szeretném teljesen kiváltani vele a buszozást. Illetve szeretném úgy betenni az edzésprogramba, hogy a nem futós napokon, plusz szombatonként elindulok egy-egy hosszabb tekerésre. Ez összesen havi 450-550 km-t jelent majd.

7 hét van még hátra a Vivicittáig, ahol félmaratont fogok futni. A közel egyhavi betegeskedés és motivációvesztés miatt csak két hete kezdtem el újra a futást. Múlt héten a szokásosnál rövidebb távokra és kevesebbszer indultam el. Ezen a héten már többet vállaltam és jövő héttől visszaállok az eredeti edzéstervre. A kerékpározással ellentétben futás közben kezd normálissá válni a megcélzott pulzusnak megfelelő tempó. A korábbi 9, majd 8 perces tempóhoz képest a legutóbbi három futásom végén 7:30, 7:35 és 7:23 lett a végeredmény. Utóbbit ma értem el, 14,51 km-en. A Bécsi úton futottam végig, a Kolosy tértől a város széléig. Érdekes volt látni, ahogy a házszámok 50-től eljutnak 600-ig.

Tudtam volna tovább is menni ebben a tempóban, úgy érzem, hogy bőven maradtak még tartalékok. Most már biztosan tudom, hogy a Vivicittára fel tudok készülni úgy, hogy bőven a szintidőn belül leszek és a záróbuszos aggódás helyett a futásra tudok koncentrálni.

Menni fog ez, csak mindig meg kell találni az újabb és újabb motivációt, ami segít megtenni a következő lépést.

Néha jó csendben futni, de általában viszek valamit, amit hallgathatok a kilométerek gyűjtése közben. Korábban általában zenét vittem, de elég szűk volt az a kínálat, ami passzolt a futás tempójához és untam, hogy mindig ugyanazokat hallgatom. Így találtam rá a podcast műfajára. A podcast az amatőr rádiózás újragondolt változata. Heti  megjelenésű beszélgetések, általában egy órás adásokra bontva. Ha elfogy a heti podcast adag, jöhetnek a hangoskönyvek és a rádiójátékok, de erről majd később írok részletesebben.

Néhány podcast, amit rendszeresen hallgatok:

Heti Meteor

"A Heti Meteor egy magyar nyelvű, alapvetően számítástechnológiával és egyéb nörd dolgokkal foglalkozó, heti megjelenésű podcast (HMP)." Schaffer "angelday" Józsi és Fejes "FB2" Balázs agymenése, remek beszélgetések érdekes témákról. Sajnos a podcast szünetel (vagy megszűnt?), de az eddigi 78 adás így is tartalmas szórakozást nyújt.
iTunes link

Hármas könyvelés

Irodalmi podcast péntekenként. "A Hármas könyvelés három olvasni szerető ember heti rendszerességgel jelentkező podcastja. Olyan, mint egy beszélgetős rádióműsor, csak még nincs hozzá frekvenciánk és emiatt nem jövünk be a konyhai rádión. Az adás női hangja Kiss Gabriella, a megnyugtató hangú úr Fejes Balázs, hadarni pedig Szedlák Ádám hadar".
iTunes link

Háztáji geek

"Ez a Háztáji Geek, ahol alföldi emberek söröznek és beszélgetnek - ezt podcast formájában fel is veszik."
iTunes link

Vendéglő a világ végén

Rádióadás. Mindenki boldog.
iTunes link

Égéstér

A Totalcar rádióadása. Érdemes az első résztől kezdeni, zseniális beszélgetések.
iTunes link

Magánszám

Hangjáték Németh Kriszta, Cippo felolvasásában.
iTunes link

Hello Peti

"Fényképezés, Kütyük és az Élet úgy általában, heti bontásban."
iTunes link

Időfutár

"Fiataloknak szóló, 21. századi hangzásvilágú hangjátéksorozat, egy kamaszlány kalandjait követi - térben és időben is."

iTunes link

Érdekes versenyen indultunk vasárnap, ahol a távot nem távolságban, hanem emeletben adták meg. Összesen 402 lépcsőfokot másztunk meg. Az első 30 szabadtéri méter után 300 méter lejtős rész következett, lefutottunk 3 emeletet a mélygarázs legalsó szintjére. Ezt a gigantikus távot 18 emeletnyi lépcső követte. A lépcsőházból a ház legfelső szintjén, 60 méterrel feljebb léptünk ki.

Hangulatos, őrült esemény volt. Közel kétszázan lehettünk, de mivel szakaszosan rajtoltattak minket, félperces szünetekkel, mégsem volt tömeg a Duna Tower előterében. A verseny nagyon hamar lezajlott, várakozás közben azt számolgattuk, hogy időarányosan biztosan ez a legdrágább versenyünk, máshol nem igazán kell fizetni 2000 Ft-ot négy perc futásért. Sőt, futás közben még kevesebbnek tűnt. Gyorsan le a parkolóba és már indulhat is lépcsőzés. Az első tíz emelet hamar megvolt, viszont ott egy kicsit visszavettem a tempóból, mert éreztem, hogy a pulzusom kezd túl magasra menni. A maradék nyolc emeletet lazán kocogva tettem meg és pillanatok alatt véget is ért a táv. A befutó után gyors "after" fotó és már le is értem a lifttel, szurkoltam tovább a többieknek. Tetszett, szimpatikus kezdeményezés, szerintem a sorozat többi részére is el fogok menni. És külön kiemelném, hogy névvel ellátott rajtszámot kaptunk!

Mivel egy hónapig beteg voltam és ez a hét még lazább futásokkal telt, arra jutottunk, hogy nem szabad erőltetni és az lesz a legjobb, ha elvárások nélkül, normális tempóban kocogok fel. Az időm így 4:45 lett, ami a győztes időnek közel a duplája. Viszont sikerült aránylag normális életfunkciókkal teljesíteni a távot. Nem akartam megfulladni és a pulzusom is emberi tartományban maradt, 185 bpm csúcsértékkel, 175 ütéses átlaggal értem fel a torony tetejére. Úgy érzem, hogy határozottan fejlődtem. Tavaly, ha erőltetett tempóban futottam, könnyen 190 fölé ment a pulzusom és a 200-as határt is viszonylag könnyen át tudtam lépni. Most ahhoz képest, hogy folyamatosan igen nagy volt a terhelés, stabilan 177 és 181 közötti értékeket mutatott az óra. Persze az az időből is látszik, hogy tudtam volna ennél gyorsabb időt is produkálni, de nem láttam értelmét annak, hogy ezért a néhány percért a veszélyes zónákba hajtsam magam. Ezt az erősödést a mindennapi edzések során is érzem. Nyár óta futok pulzuskontrollal, a 150-es pulzustartományt szoktam megcélozni. 8 hónappal ezelőtt 9 perces tempónál 165-170 körüli pulzusom volt, most pedig 7:30-7:40-es iram mellett 149-152 között mozog a mutató. A tavaszi hónapokban szeretnék 7 percen belülre kerülni 150 alatti pulzussal.

Ezzel elkezdődött az idei szezon, a következő két verseny az Óbudai Futófesztivál és a Vivicittá lesz. Közben pedig bulizunk egy hatalmasat a Balaton Szupermaratonon, de erről majd később írok bővebben.

Fotó: Szaszafotó

Beneveztem az első egyéni félmaratonomra:

A tavalyi Vivicittá volt az első verseny, amire kimentem. Akkor természetesen még csak szurkolóként. Ott találkoztam először személyesen a DK Team legnagyobb részével. Hatalmas élmény volt az egész, főleg a rajt és a befutók. Többen is megkérdezték, hogy milyen távon indulok. Mondtam, hogy az nekem még arrébb van. A napi adagom az edzésterv szerint 14 perc gyaloglás és 1 perc futás volt. A rövid táv, a 6 km rajtjánál arra gondoltam, hogy még ez a táv is olyan távol áll tőlem, hogy szerintem sosem leszek képes ennyit egyben futni. Most pedig beneveztem a 21,1 km-re. Érdekes érzés.

Innen már csak előre vezet az út. Azzal, hogy megint pontos célok és határidők vannak előttem, remélhetőleg ismét lesz mibe kapaszkodni a heti edzések során. A téli edzéseket nagyon kedvetlenül kezdtem el, ebben szerintem annak is nagy szerepe volt, hogy tudtam, a következő 5-6 hónap során nem lesz semmilyen esemény, ami különösebb felkészülést igényelne. A következő hetekben apránként benevezek a többi tervezett versenyre is.

A következő megoldandó feladat, amit a Vivicittáig mindenképpen meg kell oldani, az a megfelelő cipő beszerzése. A tavalyi Asics már-már utcai gyaloglásra sem alkalmas, teljesen megszűnt a csillapítása, egy lépést sem szabad futni benne. A Mizuno kényelmes, viszont nem eléggé támasztott és a talpa is túl kemény nekem. Olyan cipőt szeretnék helyette, ami rendesen meg van támasztva és jó a csillapítása. A héten voltunk az Adidas outletben, felpróbáltam szinte az összes pronáló cipőt, de mindet keménynek éreztem. Az eddigi próbák és az elolvasott tesztek, leírások alapján valószínűleg három cipő közül fogok választani.

• Adidas Supernova Glide 5 - kényelmes, jó a formája, de keménynek érzem a sarkát
• Nike Zoom Structure 15 - a tesztek szerint ez lenne a legjobb, de még vadászok olyan boltot, ahol fel lehetne próbálni, eddig mindenhol csak a 16-os évjáratot találtam
• Asics GT-2000 - a 2170 közeli rokona, szinte az utóda. Jókat írnak róla, de a többinél lényegesen drágábban lehet beszerezni

Végre kezd visszatérni a motivációm. Közel egy hónapja nem futottam. Egyszerre érkezett a motiváció elvesztése és a betegség, a kettő együtt pedig akkora erővé vált, hogy jobbnak láttam, ha kiveszek egy kis szabadságot. Most már jól érzem magam és sikerült áttörni egy olyan határt, amit nagyon régóta szerettem volna. Szóval itt az ideje, hogy lassan ismét visszaszálljak a körhintára. Vasárnapig még tart a pihenőm, de jövő héttől ismét elkezdem az edzéseket. 1-2 hét óvatos átmozgatás, majd reményeim szerint folytatódhat az eddigi edzésterv. A következő cél április 21-én a Vivicittá félmaratoni távja. Bár nem ez lesz az első alkalom, hogy megküzdök a 21,1 km-rel, a tavalyi Suhanj! 6-ot mégsem nevezném futásnak. Nagyon felkészületlen voltam és azt elsősorban egy szintfelmérőnek tekintettem, hogy az évek során legyen majd mire visszatekinteni. Tehát a Vivicittá lesz az első olyan félmaraton, amit futva fogok megtenni. A célom 2:15-ön belül beérni.

Bízom benne, hogy miután végre kimásztam a gödörből mind a motivációt, mind a fogyást tekintve, ismét tudok fejlődni és tudok tovább haladni a tervezett úton.

A decemberben beszerzett cipő túl keménynek tűnik, szeretnék az áprilisi versenyig venni egy újat, de erről majd később írok részletesebben is.

A két kép között az éles szemű megfigyelő 40 kg különbséget fedezhet fel. Ha már ez a before kép ilyen bohókás, úgy gondoltam, hogy legyen az új after kép is egy kicsit formabontó.

Egy éve csatlakoztam a DK Teamhez, akkor döntöttem el, hogy a futást fogom segítségül hívni az új életmód felé tartó utamon. Az évforduló reggelén a mérleg hatalmas meglepetést tartogatott, 10-12 év után először mutatott kétjegyű számot. Egy évvel ezelőtt 124-125 kg voltam, ez egy év alatt 25 kg fogyást jelent. Amikor elkezdtem a fogyással foglalkozni, 3 évvel ezelőtt, 139 kg körül lehetett a maximum. Azaz, eddig 40 kg-tól sikerült megszabadulni. És ami a legfontosabb, hogy mindezt úgy sikerült elérni, hogy közben végig tudtam figyelni az egészségemre. A térdem és az összes ízületem stabil és ép. A megfelelően felépített edzéseknek és a pulzuskontrollnak hála úgy tudok egyre hosszabbakat és lendületesebbeket futni, hogy a pulzusom normális, egészséges keretek között marad. Folyamatosan tudatosítom, hogy az edzés nem verseny. Azzal nem jutok előrébb, ha a mindennapi mozgás során akarok csúcsokat döntögetni és rettegő, űzött vad módjára hajszolom a jelenlegi szintemen elérhetetlen teljesítményeket. Azt a fejlődési ívet próbálom megtalálni, ami lehetővé teszi azt, hogy ha szeretném, akár hosszú évtizedek múlva is képes legyek elérni a megcélzott eredményeket. Aki nagy lángot éget, könnyen megégeti magát és minél többet tanulok a sporthoz kötődő témákról, egyre inkább látom, hogy ha valaki figyelmen kívül hagyja a képességei és adottságai által szabott lehetőségeket, előbb-utóbb szinte biztosan falnak fog ütközni. Lassan járj, tovább érsz. A futás remek tanítója az alázatnak és a türelemnek.

A célokat kijelöltem, igyekszem mindet megvalósítani. A lényeg továbbra is a folyamatos, de fokozatos és jól megalapozott fejlődés.