Végre eljött a március. Nagyon vártam, már elegem volt a télből. Sötét, hideg, latyakos, esős, szeles, depis, élhetetlen időjárás, amikor az egész napot sötétben töltjük, mert sötétben érünk be a munkahelyre és már szinte teljesen lement a nap, mire elindulunk haza. Nem csoda, hogy ilyenkor a béka futócipőjének talpa alá kerül a motiváció és az életkedv. Na de most, végre! Bár még messze a rövidgatyás időszak, mégis rengeteget jelent, hogy reggel süt a nap, és amikor munka után hazaérünk, nem az az első teendő, hogy felkapcsoljuk a lámpát. Apránként el lehet hagyni a tél kötelező kellékeit, idővel otthon maradhat a kesztyű, a sál, sőt, előbb-utóbb már a sapkára sem lesz szükség.

A napokban elővettem bringát, már szinte elfelejtettem, hogy hogyan működik. Ezen a télen kivételesen nem tekertem, helyette inkább a bkv-t választottam. Továbbra is úgy érzem, hogy sokkal-sokkal boldogabbak lennének az emberek, ha a depresszív tömegközlekedés helyett gyalog, futva, vagy kerékpárral indulnának munkába. Ez természetesen nem mindenkinek jelent alternatívát, de úgy gondolom, hogy a többség életében számos pozitív változást hozna, ha kiszállnának a négykerekű esernyőkből.

De a lényeg: hamarosan itt a jó idő. Tegnap tekertem egyet a belvárosban, 20 km lett a vége. Felmentem a Szabadság-szoborhoz, a fél év kihagyáshoz képest meglepően jól ment a hegymenet, bár lefelé azért jobban esett. A pulzusomon viszont meglepődtem. Bringán eddig még nem mértem. Úgy gondoltam, hogy jóval alacsonyabb, mint futás közben, valahol 120-130 környékén. Ehhez képest a szokásos, 25 km/h körüli kényelmes városi tempó mellett végig 155-165 közötti értékeket mutatott az óra. Valószínűleg néhány alkalom után jobban vissza fogok szokni a bringára és valamivel alacsonyabb lesz, de ez akkor is túl magas.

A következő egy-két hétben, amíg reggel még fagy van, valószínűleg nem bringával járok majd dolgozni, de március közepétől szeretném teljesen kiváltani vele a buszozást. Illetve szeretném úgy betenni az edzésprogramba, hogy a nem futós napokon, plusz szombatonként elindulok egy-egy hosszabb tekerésre. Ez összesen havi 450-550 km-t jelent majd.

7 hét van még hátra a Vivicittáig, ahol félmaratont fogok futni. A közel egyhavi betegeskedés és motivációvesztés miatt csak két hete kezdtem el újra a futást. Múlt héten a szokásosnál rövidebb távokra és kevesebbszer indultam el. Ezen a héten már többet vállaltam és jövő héttől visszaállok az eredeti edzéstervre. A kerékpározással ellentétben futás közben kezd normálissá válni a megcélzott pulzusnak megfelelő tempó. A korábbi 9, majd 8 perces tempóhoz képest a legutóbbi három futásom végén 7:30, 7:35 és 7:23 lett a végeredmény. Utóbbit ma értem el, 14,51 km-en. A Bécsi úton futottam végig, a Kolosy tértől a város széléig. Érdekes volt látni, ahogy a házszámok 50-től eljutnak 600-ig.

Tudtam volna tovább is menni ebben a tempóban, úgy érzem, hogy bőven maradtak még tartalékok. Most már biztosan tudom, hogy a Vivicittára fel tudok készülni úgy, hogy bőven a szintidőn belül leszek és a záróbuszos aggódás helyett a futásra tudok koncentrálni.

Menni fog ez, csak mindig meg kell találni az újabb és újabb motivációt, ami segít megtenni a következő lépést.