Legyél boldog!

Bár még legalább másfél hét van hátra a betegség utáni erőgyűjtésből, a motivációm apránként kezd visszatérni. Hogy kicsit gyorsabban teljen az idő, amíg újra elindulhatok, összeszedem, hogy milyen versenyeken indulok idén. Egyelőre csak azokat írtam be, amikhez már van dátum, de a tavalyihoz hasonlóan biztosan jön még hozzá néhány verseny (pl Kőbánya májusban).

Ezeknek a versenyeknek a legnagyobb része olyan, amiken tavaly még csak a célnál szurkoltam, vagy váltóban futottam egy-egy rövidebb szakaszt. Ezen a héten lesz egy éve, hogy beléptem a DK Teambe és néhány hét múlva lesz annak az évfordulója, hogy megtettem az első lépéseket a futás felé. Ha valaki akkor mondja nekem, hogy egy évvel később ilyen távokra leszek képes és egy év alatt ennyi eseményen fogok elindulni, egészen biztosan kinevetem. Teljesen kizártnak tűnt ez az akkori szintemen, amikor még az egy perc futás is komoly kihívást jelentett. Azt természetesen nem várom, hogy évről-évre ekkora legyen a fejlődés. A céljaim reálisak, nem akarom egyedül körbefutni a földet. Azt a szintet és mennyiséget szeretném megtalálni, ami az adott életszakaszban boldoggá és kiegyensúlyozottá tud tenni. Ha ez megvan, tökéletesen elégedett leszek.

Ha te még csak most kezdted és a hosszú útnak az első fejezeteinél tartasz, ne csüggedj. Jól jegyezd meg, hogy hol tartasz és egy év múlva örömmel fogsz majd visszagondolni arra, hogy hova is sikerült eljutni.

Dátum	Verseny	Táv
02. 24.	Skyrun Duna Tower	300 m + 18 emelet lépcső
03. 21.	Balaton Szupermaraton	200 km kerékpár, bringás kísérőként
04. 07.	Óbudai Futófesztivál	3,5 és 7 km, a félmaratont a Vivicittán szeretném
04. 21.	Vivicittá	Félmaraton
05. 11.	Borvidék Félmaraton	Félmaraton - idő és energia függvényében
05. 25.	Orfűi Triatlon Fesztivál	Sprint táv (750 m úszás, 20 km kerékpár, 5 km futás)
06. 01.	UltraBalaton	20-25 km
06. 09.	K&H Maraton	Félmaraton
06. 15.	Balatonman	Félmaraton - idő és energia függvényében
07. 06.	Spirit of Balaton	kb 220 km, kerékpárral a Balaton körül
07. 13.	Délibáb Félmaraton	Félmaraton
08. 03.	Szufla 50	Félmaraton
08. 11.	Suhanj! 6	6 órás éjszakai verseny, egyéni
08. 24.	24 óra bringa	Egyéniben, vagy páros váltóban
09. 01.	K&H Kerékpáros Nap	Tavaly kb 60 km volt
09. 08.	Nike Félmaraton	Félmaraton
10. 13.	K&H Maraton	30 km
11. 17.	Balaton Maraton	Félmaraton, vagy maraton két nap alatt

Hallottál már a gonoszról, a csúf, kopasz Hókuszpókról?

Néha vannak mélypontok, amiken valahogyan át kell lendülni. Talán ha írok róla, egyszerűbb kimászni a gödörből. Amikor közel egy éve elkezdtem a gyaloglást, majd futást, minden nap lelkesen, lendületesen indultam el. Hónapokon át heti hat napon mentem, napközben folyamatosan arra vártam, hogy mikor indulhatok el végre. Ha esetleg kimaradt egy edzés, már-már bűntudatom volt és rosszul éreztem magam. Mindezt tudtam úgy is csinálni, hogy az első 4-5 hónapban érdemi fejlődést nem tapasztaltam. Miután nyáron rátaláltam a pulzuskontrollra, hirtelen elkezdtek jönni az eredmények. Hónapokon át stabilan lement heti 1 kg és egyre könnyedebben tudtam sportolni és mostanra már le tudok futni a megfelelő pulzuszónában 17 km-t. A következő cél, hogy az áprilisi Vivicittán 7 perc környéki tempóval teljesítsem a félmaratont, minél alacsonyabb pulzussal. Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy hosszú távon egészségben tudjak sportolni, nagyon kell vigyázni a szervezetemre és a terhelést célszerű a fenntartható keretek között tartani.

Most pedig jöjjön az érem másik oldala.

Közel egy hónapja küzdök azzal, hogy 100 kg alá menjek. Ez nyilván valamilyen lelki korlát, mert az előző 20-25 kg menetrendszerűen, heti 1 kg tempóban ment le. Számítottunk rá, hogy a testzsír arányának csökkenésével lassulni fog a fogyás, de az mégis meglepő, hogy ez a határ ilyen kemény dió. Bízom benne, hogy hamar sikerül átlendülni rajta és utána megint könnyebben tudok fejlődni.

A másik nehézség, amivel küzdök, az a futáshoz való viszonyom. Az utóbbi néhány hónapban alig volt olyan futás, amin igazán jól éreztem magam. Nehezen indulok és minden lépésnél azt számolom, hogy hol van már a vége. Talán heti egy olyan edzés volt mostanában, ami végig felszabadult volt. Január 6-án futottam utoljára, az volt az abszolút mélypont. Már-már azon voltam, hogy megállok a rakparton és bedobom az egész futócuccot a Dunába és felülök a villamosra. Ezek után nem is csodálkoztam azon, hogy másnap megbetegedtem és két hét kimaradt, azóta nem is tudtam futni. Jövő héttől néhány nap átmozgatás után megpróbálok visszaállni az edzéstervhez és bízom benne, hogy nagyobb lesz a lelkesedésem. Az egyik leginkább idegesítő tényező a sebesség. Imádok kerékpározni, sokat és gyorsan tekerni. Itt viszont folyamatosan azt érzem, hogy csak vánszorgok, mint egy nyugdíjas csiga. Hiába nyomom egy-két órán át, nem történik semmi, akkora távot teszek meg, mint bringán ülve 15-20 perc alatt. Egyáltalán nem motiváló. Arra jutottunk, hogy tavasszal érdemes lenne venni egy, a mostaninál jóval puhább talpú cipőt, hátha azzal jobb érzés lesz. Azért várom ettől, hogy javul a helyzet, mert átgondolva az elmúlt egy évet, a motivációm erősen korrelált a cipőim állapotával. Mellette fejben is kicsit össze kell szedni magam és abban is bízom, hogy a versenyszezon elindulásával a kedvem is megjön a futáshoz.

Kimorogtam magam, holnap ideje megint elindulni.

Szegény Hókuszpók, mindig melléfog, aztán mérgesen morog.

Az első futócipőmet március 16-án vettem. Amikor elhoztam a boltból, teljesen hihetetlennek tűnt, hogy fogok valaha is annyit futni, amennyit ez a cipő kibír. Azt írták, hogy 7-800 km az élettartama, de túlsúllyal várhatóan ennél kevesebb. Néhány héttel korábban kezdtem el a Nike 12 hetes Walk to run edzéstervét, 1-2 km volt a napi adag. Úgy gondoltam, hogy ha nagyon belejövök, talán jövő nyárra fog elkopni a cipő. Elvárásaim nem igazán voltak. Bíztam benne, hogy előbb-utóbb eljutok oda, hogy le tudok futni egyben 1 km-t és a cipő nem végzi a kosárlabda és a görkorcsolya mellett a szekrényben. Azóta 9 hónap telt el, 135 alkalommal összesen közel 700 km-t futottam, a legutóbbi edzésem 12 km volt és továbbra is jó kedvvel, lendülettel indulok el napról-napra. Rengeteg új élményben volt részem, szinte minden nap kapok egy-egy új érzést, amit eddig sosem élhettem át. Most, hogy eljött az új cipő ideje, örömmel és várakozással telve indultam el megkeresni az Asics utódát. Szegény már teljesen elkopott, a csillapítása teljesen megszűnt és ki is lyukadt több helyen.

A régi cipőmmel egy teljesen új életet kaptam. Ma már szinte semmi sem az, ami tavaly volt. Februárban vettem egy 3XL-es futófelsőt. Tegnap vettem egy L-es futófelsőt és arra jutottunk, hogy nyárra jó eséllyel akár az M-es méret is elérhető távolságba kerül ugyanebből a pólóból. Megdöbbentő napról-napra látni a változást és megélni, ahogyan fokozatosan kinyílik a világ előttem. Tudok ruhát venni, mert már nem csak kétféle ing van a méretemben, hanem bármelyikből találok megfelelőt. Remek érzés látni, ahogy ismét kezdek emberi formát ölteni, látom állva a cipőmet és mozdonyszerű szuszogás nélkül le tudok hajolni. Önbizalom, határozottság, motiváció.

Viszlát Asics 2170-GT, köszöntelek Mizuno Wave Fortis 3. És a legjobb, hogy ennek is DK zöld a mintája.

Most már felkészültem arra, hogy 100 kg alá menjek. 2 kg és megvan.

A csapaton belül egyre többször esik szó a triatlonról. Van, aki korábban próbálkozott már a kerékpárral, vagy az úszással és szeretne ismét visszatérni hozzá, van, aki pedig a futás mellé keres más sportos elfoglaltságot is. Egészségmegőrzési szempontból sem utolsó, mivel olyan izmokat is át lehet mozgatni a triatlon sportágaival, amit önmagában a futással kevésbé tudnánk edzeni.

Lassan egy éve lesz, hogy belecsöppentem a futás világába. Már az elejétől sokat gondoltam arra, hogy ha sikerül közelebb kerülni a kitűzött testsúlyhoz és az edzettségem is jobb lesz, felveszem a menübe a triatlont és némi rutinszerzés után ebben is szeretnék részt venni versenyeken. Február óta 650 km-t futottam, idén közel 25 kg-ot adtam le, úgy érzem, hogy sikerül lépésről-lépésre egyre közelebb kerülnöm a céljaim megvalósítása felé. Tavaszra leadok még néhány kilót és megfelelően felkészülök a félmaratoni távra. Ha ez meglesz, terveim szerint egyelőre nem növelem tovább a távot, először a 21,1 km-en szeretnék gyakorlatot szerezni. Elindulok a nagyobb félmaratonokon és csak ha már stabilan, megfelelő edzettségi szinttel tudok jó időt futni, illetve elértem a kitűzött testsúlyt; akkor kezdek el hosszabb futásokban gondolkodni. A terveim hosszú távúak, évtizedekre szólnak, ehhez pedig talán a legfontosabb az egészség megőrzése és a fokozatosság következetes betartása. Biztosan képes lennék ennél gyorsabban is fejlődni, növelhetném a távot és a sebességet a végtelenségig, de semmi értelmét nem látom a fölösleges kockáztatásnak. Egy sérülés sem érhet annyit, amit egy néhány perccel hamarabb letudott verseny adhat. Pulzuskontroll, türelem, alázat, következetesség. Igyekszem úgy hozzáállni, hogy ezek legyenek a kulcsszavak.

Kerékpáron nőttem fel, ez a része nem lesz újdonság. Bár eddig inkább rekreációs és helyváltoztatási céllal tekertem, az éves km mennyiség így is jelentős volt. Tavasztól mindenképpen szeretném komolyabban venni és sportként tekintek majd rá. Hogy legyen mire készülni, a jövő évi eseménylistámba felvettem több kerékpárversenyt, illetve nyárra eljutok arra a szintre, hogy egy menetben körbe tudjam tekerni a Balatont. Ehhez vásárolni fogok egy megfelelő kerékpárt, de ez csak akkor jöhet majd szóba, ha a súlyom megfelelő lesz hozzá. Addig pedig tökéletes a mountain bike a simább felületű gumikkal.

Az úszás valamennyire újdonság lesz. Bár az iskolai évek alatt jártunk úszni és ha nyáron medencébe kerülök, szívesen lenyomok néhány hossz, mégis az alapokról szeretném kezdeni. Akár a futásnál, itt is biztosan vannak olyan rögzült elemek, mozgásformák, amiket jobb lenne kitörölni ahhoz, hogy hatékony és biztonságos legyen az úszás. Induljunk tehát az elejétől és úgy fogok megtanulni úszni, mintha akkor látnék először vizet.

Hogy mi a cél? Elsősorban az út. Terveim szerint az első nagyobb állomás az úton a jövő évi Balatonman lesz, annak is a Korlátlan Váltó kategóriája. Ez azt jelenti, hogy többen is indulhatunk és korlátlan alkalommal lehet váltani. Azaz mindenki kaphat mindhárom sportágból annyit, amennyi a saját felkészültségi szintjének megfelelő. Azt még nem tudom, hogy mekkora távot fogok vállalni, ezt majd a tavaszi eredmények fogják megmutatni.

Amikor elkezdtem foglalkozni azzal, hogy mennyit is nyom a mérleg, a végösszeg valahol 139 kg környékén volt. Most 103 kg vagyok, év végén 99 kiló leszek. A jövő évi tervek pedig:

• Június elején 89 kg-ot mutat a mérleg.
• 1500 km futás (az idei számok alapján legalább ennyit szeretnék, de ennél több is lehet)
• Eljutok odáig, hogy a félmaratoni távon a távhoz megfelelő felkészültséggel tudok elindulni
• 4000 km kerékpár
• Beépítem az úszást is a rendszeres edzések közé

A fő versenyek, amiken szeretnék elindulni:

• Április: Vivicittá félmaraton
• Május: Borvidék félmaraton, K&H Kerékpáros Nap Velencei-tó kerülés
• Június: Ultrabalaton, K&H félmaraton, Kékes Csúcsfutás
• Július: Délibáb Félmaraton, Spirit of Balaton kerékpártúra
• Augusztus: Suhanj!6, 24 óra bringa kerékpárverseny, K&H Kerékpáros Nap Budapest, Szufla
• Szeptember: Nike Félmaraton
• Október: Budapest Maraton - félmaratoni táv
• November: Balaton Maraton - félmaraton

Természetesen ezek mellett van még számos kisebb verseny, amiken részt veszek, de ezekhez egyelőre még nincs időpont.

A célok megvannak, most már csak meg kell valósítani őket.

Tegnap múlt hét éve, hogy a blogomat a Blogspot rendszerére költöztettem. Igazán itt volt már az ideje a frissítésnek. Több száz bejegyzés, rengeteg téma, ami éppen érdekelt, beszámolók, fotók, vélemény. A motivációm viszont az utóbbi években egyre alacsonyabb lett, volt, hogy hosszú hónapokon át nem írtam újabb bejegyzést.

Most, hogy lassan egy éve eldöntöttem, a sport TV műsor helyett életmód legyen, szeretném ismét sűrűbben lejegyezni a számomra fontos eseményeket. Ha visszanézem az utóbbi időben rólam készült fényképeket, szinte mindegyiken a futáshoz kötődik. Versenyek, edzések, közös élmények. Apránként eljutok oda, hogy már-már suttogva ki merem mondani: a sport életmód lett és sikerült megvalósítani, amit elhatároztam. A kezdeti gyaloglós napok óta több mint 600 km-t futottam, a falon szépen gyűlnek a rajtszámok és az érmek, leadtam 35 kg-ot (ebből kb 25-öt futással) és még mindig úgy érzem, hogy még csak az elején járok ennek a csodás útnak. A naptáram tele futós programokkal, a jövő évi hétvégék jó részére már most be van írva egy-egy verseny. Számos új barátom lett, teljesen megváltozott az életem és azt is elmondhatom, hogy sokkal boldogabban, kiegyensúlyozottabban telnek a napjaim. A célom leadni még 15-18 kg-ot. Jövő évtől nagyobb hangsúlyt kap a kerékpár és az úszást is szeretném beemelni a menübe.

Ezek miatt végül úgy döntöttem, hogy a blogomat áthozom a blog.hu-ra és új néven, új arculattal folytatom tovább. A bloggal szeretném továbbra is megörökíteni az új tapasztalatokat és dokumentálni az életmódváltásom további fejezeteit. Téged pedig, kedves olvasó, arra bíztatlak, hogy állj fel a székből, vedd fel a futócipőt és tedd meg a célod felé vezető következő lépést. Mert bármilyen hihetetlen is volt számomra az elején, a célokat márpedig el lehet érni.

A blog nevéről: hogy egy klasszikust idézzek, a futókámból még bőven van.

A Nike-tól már előre féltem. Ez volt az első olyan versenyem, amit szintidővel hirdettek meg. Ez azt jelenti, hogy aki a megadott tempónál lassabban halad, azt kizárják a versenyből és fel kell szállnia a záróbuszra. Bár már több mint fél éve kezdtem a futást (az elején természetesen több hónap gyaloglással), még most is szinte ismerkedem ezzel a fajta mozgással és azzal a fejlődési úttal, amire léptem. Sokszor máig úgy érzem, hogy alig vagyok gyorsabb, mintha gyalogolnék, közben pedig hétről-hétre meg tudok lepődni, hogy mennyivel jobban megy, mint korábban.

Amikor felmerült, hogy elindulhatnék a Nike Félmaratonon, kitöltöttem ugyan a nevezési lapot, de csak elég halványan mertem remélni, hogy tudok majd addigra a szintidőnek megfelelő tempóban haladni. Trióban neveztünk, 8,3 km lett a szakaszom, amit 7:10 perc/km iramban kellett teljesíteni. A szintidőtől nagyon meg voltam ijedve. Rengeteget rágódtam rajta, sokakkal beszélgettem róla, már-már ez lett a futásaim központi témája. Annyira aggódtam miatta, hogy észre sem vettem, hogy már hetek óta ennél gyorsabban futok az edzéseken. Nyár elején 8:30 volt az álomhatár. Júniusban jött a 8:00, júliusban a 7:30, 7:15, 7:10. Augusztusban már 6:54-es iramban ment a szigetkör.

Néhány nappal a verseny előtt eldöntöttem, hogy sikerülni fog, hiszen tudom, hogy képes vagyok rá.

A szombati kitűnő hangulatú tésztapartit követően a vasárnapot egy hasonlóan jókedvű csapatfotóval kezdtük:

Miután elrajtolt a mezőny (megható élmény átélni, ahogy a sokezer futó elindul a nagy útra), a váltópont felé kormányoztunk. Mire eljutottunk a 4 km-re lévő Margit hídhoz, a mezőny eleje már bőven elhagyta az útvonal szerint a 13. km-nél lévő váltást. Meglepő volt, hogy futva gyorsabbak voltak, mint mi metróval egy jóval rövidebb távon.

Noémival, Katival és Petrával vártuk a váltótársunkat. Szinte izzott a levegő, mindenki táncolt, ugrált, lazított, miközben a legjobb bulizós zenéktől volt hangos a város és a speaker is mindent megtett a jó hangulatért. Ezekben az eufórikus percekben futott be Bálint. A chipet átvéve már indultam is tovább. Petrával azt beszéltük meg, hogy együtt futunk, ezért a következő frissítőpontig lassabban mentem és a fordítónál bevártam. Tudtam, hogy bőven időben vagyunk, Ádi és Bálint gyorsan futottak, közel húsz perc előnyünk volt a szintidőhöz képest. Bár úgy terveztük, hogy megpróbálunk jó idővel beérni, a fülledt levegő és a hőség miatt végül lassabban szaladtunk. Többször gondoltam rá, hogy kicsit meg kellene pörgetni, de amikor kicsit körülnéztem, majdnem mindig volt a közelünkben valaki, aki lesérült, ápolni kellett, vagy már a hordágyon tolták a mentő felé. Az előző napok hűvösebb időjárása után mindenki nehezen bírta a fojtogató meleget. Mindezt bőven ellensúlyozta a jó társaság, az út mellett szurkoló tömegek, az úton-útfélen felbukkanó dobosok és zenészek. Fantasztikus élmény volt, nagyon jól éreztem magam. Több korábbi versenyen folyamatosan az időt számoltam és állandóan a távval küzdöttem. Most viszont ezek egyáltalán nem jöttek elő. Hirtelen azt vettem észre, hogy az utolsó km-en vagyunk. A befutó előtt sprinteltünk egy kicsit és már be is értünk a célba. A célkapu utáni boldog pillanatok és egy kis lazítás után arra gondoltam, hogy induljunk el a mindjárt induló Ligetkörön is. Csak annyi pénz volt nálunk, amennyit a chip leadása után visszakaptunk, de ez sajnos nem fedezte a nevezési díjat. Hirtelen kicsit rosszul is esett, hogy egy 20 perces futásért még 2000 Ft-ot kell fizetni, de hamar túltettem magam rajta és inkább visszamentünk a többiekhez pihenni. Következhetett végre a jól megérdemelt lazítás. Mindenki mosolygott és boldog volt, a hosszú készülés és a rengeteg edzés meghozta a gyümölcsét.

Csodás élmény volt, nagyon jót futottunk, örök emlék marad.

Hajrá DK Team!

A Nike+ szerint idén február 20-án indultam el az első 1,1 km-es gyaloglásra. Az eredmény hat és fél hónap alatt 400 km. Az pedig különösen nagy öröm, hogy a vasárnapi Nike Félmaratonon lett meg ez a szép kerek szám. Úgy tervezem, hogy komolyabb visszatekintést és összegzést majd az 500. km után fogok írni. A Nike fantasztikus élmény volt, meghatározó esemény, nagyon jól éreztem magam rajta. Mihelyt időm engedi, mindenképpen írok róla beszámolót.

Gyorsulnom kell. Legalábbis azt hiszem. Ez az az érzelmi, sportszakmai, tapasztalati háttér, aminek még nagyon az elején vagyok. Gyorsítanék, haladnék, mert a lendület ezt diktálja. Sokkal könnyebben, könnyedebben futok, mint néhány hónapja. Sikerült leadni közel 15 kg-ot, amióta elkezdtem futni, jobb lett az állóképességem és igyekszem minél több tapasztalatot gyűjteni. Úgy érzem, hogy apránként elkezdhetek a sebességre is koncentrálni, egyelőre természetesen csak a megszokott távokon. Szeptember 9-én lesz a Nike Félmaraton, ahol 8,5 km-t futok 7 perces idővel. Nálam ez még abszolút gyorsnak számít. Néhány hete még 7:30 körüli volt az átlagos tempóm, erről kell gyorsulnom, hogy tudjak stabilan a 7:10-es szintidőn belül futni. Meglepően nagy a különbség néhány másodpercnyi eltérésnél is. Bár a 8 km-en ez kevesebb, mint másfél percet jelent, erőkifejtésben mégis jóval többet kell nyújtani.

Kocogás közben általában podcasteket szoktam hallgatni. (Régóta tervezem, hogy ezekről is írok) Versenyeken, vagy azokon a futásokon, amikor a tempó is számít, inkább a zenék között válogatok. Általában futáshoz összerakott mixeket viszek, ezek az edzés típusának megfelelően fix tempóra vannak keverve, vagy a gyorsítóedzés intervallumainak megfelelő iramváltakozást diktálnak. Eddig a 156 BPM körüli egyvelegeket kerestem. Úgy számoltam, hogy ez a tempó egyelőre elég és ha gyorsulni szeretnék, azt majd a lépéshossz növelésével tudom elérni. A tervem/elméletem viszont megdőlni látszik. Találtam ma egy táblázatot, ami az oldal közösségének összesített adataira hivatkozva a következő eredményekre jutott:

BPM – Tempó (perc/km) – Lépéshossz (m)
150 – 10 – 0,67
153 – 9 – 0,73
156 – 8 – 0,80
160 – 7 – 0,89
163 – 6 – 1,02
166 – 5 – 1,2
171 – 4 – 1,47

Ez alapján a 156-os ütemhez a 8 perc környéke megfelel. Valamivel gyorsabb vagyok ennél a tempónál, ez az oldal szerint általában a rossz technikának köszönhető (overstriding, túl nagy lépéshossz, sarokra érkezés). Ezzel azonban nem értek egyet, mert pont azóta tudok gyorsulni és távban is fejlődni, mióta direkt figyelek arra, hogy ne a sarkamra érkezzek. Persze biztosan bőven van mit fejleszteni a technikámon. A nagy lépéshosszal pedig pont ellentmond a tapasztalataimnak. Folyamatosan azt érzem, hogy az optimálisnál rövidebbeket lépek.

Tehát ugyanott tartok, mint a poszt elején. Gyorsulni szeretnék, de közel fél év után is nagyon összetettnek látom ezt az egyszerűnek tűnő sportot.

Holnap megyünk a Zagyvamenti Maratonra. Váltóban fogok futni, a félmaratoni táv első felében, azaz 10,55 km lesz a fejadag. 160-as ütemű zenét viszek, úgy tervezem, hogy annak a tempójában futok végig. Végig figyelni fogok a lépéstechnikára, testtartásra, légzésre. A táblázat alapján ez nagyjából 7 perces tempót jelent reggel.

És most irány aludni, nagyon hosszú nap volt, a versenyre pedig kipihenten kell menni.

Augusztus 26. – Zagyvamenti félmaraton, váltó, 10,5 km
Meleg lesz, hőségben tapasztalatlan vagyok. Egyelőre szorongásmentes övezet.

Szeptember 2. – K&H Olimpiai Kerékpáros Napok, Budapest
Kellemes tekerés a városban, jó móka lesz.

Szeptember 9. – Nike Félmaraton, Trió, 8,4 km
7:10-es szintidő, be vagyok tojva tőle rendesen. Tudom, hogy sikerülni fog, de mégis szorongós.

Szeptember 15. – Velencei-tó Szupermaraton, váltó, kb 9,5 km
Jó buli lesz.

Szeptember 22. – K&H Olimpiai Futónap, Kecskemét, kb 4 km
Jó buli lesz, várom, bár egyelőre úgy néz ki, hogy más dolgom lesz.

Szeptember 30. – Kakukktojás, beneveztem a Szecsői Futónapra, de ismét elutazós program lesz. Ott viszont túrázni is fogunk.

Október 7. – Spar Maraton, Ekiden váltó, 4,6 km
Szintidő van, de simán menni fog, nagyon várom.

November 17. – Balaton Maraton, félmaraton váltóban, 10,5 km
Szintén szintidő, de addigra simán menni fog, várom.

Érdekes érzés. Egy egészen más életformába csöppentem az utóbbi hónapokban. Oké, mozogtam mindenfélét és az élet sok területén aktív vagyok, de a futás mégis más. A bringa a napi rutin részévé vált. A legtöbb helyre tekerve megyek, annyira beépült, hogy mozgás helyett sokkal inkább életformának tekintem. Talán pont ennek köszönhető, hogy úgy érzem, mintha évek óta nem fejlődnék. A rutin persze nő, mégsem a teljesítmény a lényeg. A futás ezzel szemben valami teljesen új jövevény. Olyasmi, amit korábban sosem tapasztaltam. Ha van egy kis szabadidőm, azt számolom, hogy belefér-e egy futás. Sőt, igyekszem úgy alakítani a programot, hogy azért estefelé csak el tudjak menni kocogni egyet. A Suhanj! 6 után öt hosszú napon át nem vettem fel a futócipőt és naponta többször is már-már bűntudatom volt, noha tudtam, hogy egy félmaratoni táv bizony regenerációt igényel, a mostani felkészültségem mellett pedig főleg. A rendszeres kocogásnak az első hónapok látszólagos stagnálása után végre elkezdtek látszani az eredményei. A mai gyorsító futáson az jutott az eszembe, hogy a februárban még rettegett 1-2 perces kocogás helyett most a folyamatos gyors séta, vagy kocogás közben most már alig várom az 1-2 perces repülőfutást, amikor végre tempósan futhatok. Ez nagyon jó érzés. És az is nagyon jó érzés, hogy egyre könnyedebben tudom körbefutni a Margitszigetet. Szeretnék idén eljutni oda, hogy két kört kihívás nélkül tudok teljesíteni, valahol 6:45 környéki tempóban. Sok edzést igényel, de boldogan tűzöm ki az újabb és újabb célokat.

Azt már most látom, hogy a lelki felkészülés sokkal keményebb dió, mint a testi fejlődés. Közel sem olyan egyszerű megszabadulni attól a gondolatvilágtól és testképtől, amit hosszú időn át tudtam a magaménak. De nem is szabad rohanni. Napról-napra emlékeztetem magam arra, hogy csak lépésről-lépésre haladhatok. A céljaim hosszú távúak, amihez nagyon jó alapozásra van szükség. Szóval csak óvatosan, de azért rendületlenül.

Mert tudom, hogy lehetek én is.