Legyél boldog!

Állandó oldalak

Friss topikok

Helyzetjelentés

2012.08.15. 22:11 Lzooltan

Tegnap a Suhanj! 6 utáni pihenés során felmerült, hogy ki hol tart a céljai felé vezető úton. Az egyik célom, hogy elérjem az ideális testsúlyomat. A sportsérülések miatt mozgás nélkül töltött évek, a rengeteg átdolgozott éjszaka és a korábban még informatikus életmód igencsak mély nyomokat hagyott. 2009-ben döntöttem úgy, hogy ebből elég volt, muszáj kezdeni valamit magammal. A plafon 139 kg volt, egy szörnyű estén ennyit mutatott a mérleg. 1 év alatt eljutottam 110 kg-ig, de nem tudtam megtartani. Lelkileg és munkában is borzalmasan megterhelő időszak következett, bringázni se nagyon tudtam, ennek eredményeként idén év elejére ismét 124 kg lettem. A cél a 95 kg.

Februárban kezdtem futni, az azóta eltelt öt hónap alatt 10 kilót adtam le. Úgy érzem, hogy végre megtaláltam azt az életmódot és mozgásformát, ami hosszú távon tud motiválni és szívesen csinálom. Ősztől közelebb költözöm a Margitszigethez, tudok majd végre rendszeresen rekortánon futni. Szóval örülök, na, végre haladok.

A maximumhoz képest most tartok –25 kg-nál. Idén még legalább egy ötöst szeretnék leadni. Nyárra pedig a bűvös 100 kg alatti értéket mutat a mérleg.

Szólj hozzá!

Suhanj! 6, avagy véletlenül lefutottam az első félmaratonomat

2012.08.14. 21:37 Lzooltan

Szeretem a jótékonysági eseményeket, mindig ezeken van a legjobb hangulat. A hangsúly nem a versengésen van, hanem a jó célért küzdünk. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy figyeljünk egymásra, viselkedjünk etikusan és élvezzük ezt a néhány békés órát.
A Suhanj! 6 éjszakai versenye remek kezdeményezés. A nevezési díjakat a Suhanj! mozgás- és látássérültek sportolását elősegítő berendezésekre fordítja. Mi lehetne ennél jobb célkitűzés egy ilyen eseménynek? Mindenképpen ott kellett lennem.
Úgy döntöttem, hogy a mozgássérült sporttársakért megpróbálom egyéniben teljesíteni az éjféltől reggel hatig tartó versenyt. Még a nevezés leadása előtt lefektettem néhány szabályt, amihez mindenképpen ragaszkodni fogok:
  • első az egészség, ha úgy érzem, hogy elég volt, akkor ki fogok szállni
  • tisztában vagyok a jelenlegi felkészültségemmel és nem fogok olyan célokat kergetni, amik káromra válnának
  • tisztelem a túlsúlyt és elfogadom, hogy lassabb tempót kell választanom, mint a mezőny jelentős részének
  • ez egy jótékonysági verseny, ahol a sporttársakért futok, nem pedig az eredményért
Hat óra nagyon hosszú idő. Annak tükrében főleg, hogy alig egy hónapja, az UltraBalatonon futottam az első és eddigi egyetlen 10 km-es távomat. Amikor februárban elkezdtem futni, elhatároztam, hogy a cél az új életmód megtalálása és nem fogom a kilókat és a távolságokat hajkurászni. Egy-egy erőpróba belefér, mint amolyan szintfelmérő, de ahhoz, hogy biztonságosan végig tudjak futni hat órát, még hosszú időnek, akár éveknek kell eltelnie. Természetesen a verseny előtti napokban előjött belőlem a marketinges és úgy számoltam, hogy akár a maratoni táv megtétele is reális lehet. Hat óra alatt ez 8:30 perc/km-es tempót jelent. Mivel a futás nem matematika, legalább 7:30 környéki tempóval kellene futni, hogy beleférjenek a frissítések és néhány perc nyújtás, pihenés is. Függetlenül attól, hogy ez a tempó hosszú távon még gyors nekem, csak el-elgondolkoztam a bűvös 42 km-en. A verseny előtt Gergővel is beszéltünk erről és ő is úgy gondolta, hogy ha nagyon kijön, akár még lehet is esélye, de végig tartsam szem előtt, hogy első az egészség és nem ciki kiszállni.
A rajt előtti órában már nagyon UltraBalaton érzésem volt. Futóbuli több száz lelkes bulizóval. A rajtvonalhoz sétálva nagyon fel voltam dobva, nem csoda, hogy a sétálós pulzusom 150 lett. Az indítás utáni méterek nagyon meghatóan teltek. Felemelő volt látni, ahogy a kerekesszékes versenyzők is útnak indulnak.
A pálya egy 1 km hosszú szakasz a gáton, ahol oda-vissza köröket teljesítve fordulónként 2 km a táv. Előzetesen úgy terveztem, hogy odafelé futok, visszafelé pedig mindig gyaloglok. A rajt előtt Gergő felvetette, hogy az első órában fussak, úgy döntöttem, hogy megpróbálom, mivel kellemes idő volt és tele voltam energiával.
Hirtelen olyan flow-ba kerültem, amit futás közben eddig csak egyszer éreztem, az UltraBalaton utolsó szakaszán, 40 °C-ban, a tihanyi dombon felfelé. Egy egészen más világba kerültem, magamhoz képest suhantam. A körök csak jöttek és jöttek. Folyamatosan szurkoltak, mindenhonnan jött a “Hajrá Zoli!”. Csodálatos érzés volt, hogy mennyien vannak mellettem és milyen sokan támogatnak az utamon. Közben folyamatosan arra gondoltam, hogy minden egyes megtett lépéssel még egy lépéssel közelebb kerülök a céljaim megvalósításához.
Néha ránéztem a kijelzőre. 2 km, 5 km, 8 km, 10 km. 11,2 km-nél vettem egy nagy levegőt és arra gondoltam, hogy a következő lépéssel már az eddigi leghosszabb távomat kezdem el. Tudtam, hogy innentől minden méter ajándék, amit nagyon meg kell becsülni. Ahhoz képest, hogy 6-7 km folyamatos futást terveztem, a hangulat és a lelkesedés csak vitt előre. 10 km után minden körben megálltam frissíteni néhány másodpercre; víz, iso, só, sajt, keksz, alma és egy kis nyújtás. 15 km-nél úgy gondoltam, hogy ez az a pillanat, amikor elengedem a maratoni távot és helyette megpróbálom lefutni a félmaratont. Az eredeti 1-1 km-es tervhez képest azzal a különbséggel, hogy amennyire csak tudok, folyamatosan futok. Magamhoz képest nagyon jó, 7:30 körüli tempóban haladtam és csak néha sétáltam néhány métert, hogy a pulzusomat alacsonyabban tudjam tartani.
18 km-nél hirtelen elkezdtem elfáradni. Fájt a bokám, húzódott a térdem és már fáztam is. Elővettem az éppen hallgatott podcastet, reméltem, hogy azzal el tudom terelni a figyelmemet, de bárhogyan is koncentráltam, nem értettem, hogy mit mondanak. Mindjárt hajnali 3 óra van és már 19 km-t futottam. Elkezdtem szétesni, éreztem, hogy jön a határ. Amikor ki akartam venni a fülhallgatót, hirtelen mintha azt hallottam volna, hogy a Nike+ valami 21,1 km-ről beszél. Hirtelen nem is hittem el. Mi van? Ez teljesen kizárt! Nem futhattam le egy félmaratont, ez teljesen kizárt! Újra és újra ránéztem a kijelzőre. Hihetetlen, de tényleg igaz volt. A frissítőponton ünnepi pezsgő gyanánt ittam egy kis iso italt és úgy döntöttem, hogy ennyi elég is volt. A gyors helyzetértékelés eredménye a következő lett:
  • a tervezettnél sokkal többet tudtam futni, az eddigi leghosszabb távomnak a dupláját teljesítettem, magamhoz képest hihetetlenül jó idővel
  • fáj itt-ott, de tudnék még sétálni, az is lehet, hogy a maradék három órát végig tudnám csinálni
  • ha folytatom a fájdalmak és a fáradtság ellenére, azzal megszegem az előzetesen lefektetett szabályaimat és a sérülést kockáztatom
Pont Gergőéknél álltam meg és egy kis konzultáció után ő is azt javasolta, hogy inkább álljak meg. Nincs értelme erőn felül folytatni, egy sérülés, vagy túlerőltetés hetekre, hónapokra kiütne. Végül megállítottam az órát, ami 22,11 km-t mutatott. Most, két nappal, sok pihenéssel, nyújtással és némi kalciummal később úgy érzem, hogy maximálisan jól döntöttem. A lényeg, hogy hosszú távon és egészségben tudjak futni, semmi értelme a szükségesnél nagyobb kockázatot vállalni.
Ez a kép a verseny lefújása után, reggel készült. Nagyon fáztam, ki voltam száradva, felvettem minden ruhát, amit csak találtam és nagyon boldog és büszke vagyok:
Kitűnő verseny volt a Suhanj! 6, nagyon jól éreztem magam, örök emlék marad.

Nagyon köszönöm a szervezést a Suhanj!-nak és a rengeteg energiát, bíztatást minden kedves barátomnak, futótársamnak. Végül csak annyit kérnék, hogy ezt az érzést segítsetek majd visszahozni, ha jön egy fázós alkony, hogy az álmot újra és újra meg tudjuk álmodni.

6 komment

300 km, - 8 kg

2012.08.04. 23:38 Lzooltan

A mai futás közben, mikor ezen a poszton gondolkoztam, eszembe jutott egy nagyon régi emlék. Talán harmadikos voltam általánosban, amikor egyszer átmentem Janó osztálytársamhoz játszani. A falon több érem lógott, különböző foci- és futóeseményen szerezte őket. 9 évesen fura volt ezeket látni. Azt gondoltam, hogy én vagyok a pufi kisgyerek, akinek ilyen fala soha nem lesz. Most pedig így néz ki a szekrényem:

Bízom benne, hogy sikerül elengedni azt a pufi kisfiút, akit 15 éve cipelek magammal.

Február 20-án indultam el az első olyan sétára, amit a futás felé vezető úton tettem meg. Azóta valamivel több, mint 5 hónap telt el. Ma tettem meg a 300. km-t. 300000 m, elképzelni is nehéz. Ha a mostani céljaimat és motivációmat nézem, ez bizony kevés és elég lassan is tettem meg. De inkább a februári élethelyzetből próbálom értékelni. El sem tudtam képzelni, hogy néhány hónappal később szinte edzőtávként tudok majd 5 km-t futni, hiszen még 100 méter is kihívást jelentett, mostanra pedig már 10 km-t is le tudok futni egyben. Összesen 77-szer voltam futni, azaz átlagosan minden második napon felhúztam a cipőt. Az elején még több volt a gyaloglás, de apránként egyre több lett benne a kocogás. Bár még most is szoktam gyalogolni, a hangsúly most már a kocogáson van és elkezdtem egyre több futást is beletenni. Az első hetekben kihívást jelentett 10 perces tempó alá kerülni. Mostanra 8:30/km a gyaloglás és 7:10 jelenti a kocogást. Szeretnék még idén eljutni addig, hogy stabilan tudjam tartani a 6:30-6:45 körüli tempót.

A mérleg szerint februárban 123,5 kg voltam. Tegnap 115,5 kg. Ez 8 kg súlycsökkenést jelent. Ennek a legnagyobb része az utóbbi másfél hónapban jött össze, előtte a kilók szinte egyáltalán nem akartak megmozdulni. Ha te is nemrég kezdted a futást és nem csökken a súlyod, ne add fel, tarts ki, mert hamarosan elkezdenek jönni az eredmények. Annak ellenére, hogy sokáig szinte stagnált a mérleg, a változás ennél jóval nagyobb volt. Új nadrágszíjat kellett vennem, az előzőből 5 lyukkal mentem beljebb. Ha futás közben megnézem magam egy kirakatban, oldalról egyre kevésbé hasonlítok egy gömbhöz. Szeretnék idén 110 kg alá menni, de a 105 lenne az igazi. Szóval megcélzom a 105 kg-t év végére.

A fogyáson kívül a másik célom a távolság növelése. Elhatároztam, hogy év végéig eljutok az 1000 lefutott km-ig. Az eddigi 5 hónap 300 km-e után ez a következő 5 hónapra 700 km-t jelent, azaz az eddigi mennyiségnek több, mint a dupláját kell teljesítenem.

Év végéig még 8 versenyre neveztem be, de lehet, hogy jön még hozzá néhány további. A következő esemény a jövő heti Suhanj! 6 éjszakai 6 órás futóverseny, ahol egyéniben indulok. Megnézem, hogy meddig jutok el, mit bírok most. Jó erőfelmérés lesz ez, egy indikátor, amihez mérni tudom majd a fejlődést.

Hatalmas motivációt jelent a futásban a DK Team, a csapat nélkül valószínűleg bele sem vágtam volna. Egy új közösségbe csöppentem, ahol rengeteg jó embert ismertem meg és egymást motiválva tudunk lépésről-lépésre fejlődni.

Szólj hozzá!

Nehézbombázó lettem - Ultrabalaton 2012.

2012.07.04. 12:15 Lzooltan


Korábban is hallottam már az Ultrabalatonról, úgy gondoltam, hogy ez azoknak a csendes, magányos őrülteknek az extrém hobbija, akik közé garantáltan soha nem fogok tartozni. Nehézatléta múlt, térd- és bokasérülés, 120 kg, a futástól mi sem állhatna távolabb tőlem. Másrészt mindig szerettem azokat az őrült ötleteket, amikre mindenki azt mondja, hogy lehetetlen elérni. Elég nagy részben ezért is léptem be a DK Team kötelékébe és ezért kezdtem el megtenni az első lépéseket a futás felé februárban.
Amikor szóba került áprilisban, hogy indítsunk DK csapatot az Ultrabalatonon, eszembe sem jutott, hogy ezen részt fogok venni. Van a csapatban több gyakorlott futó, ez az ő bulijuk lesz. Május elején sikerült lefutnom az első 5 km-t egyben. Hatalmas lépésnek éreztem, úgy gondoltam, hogy ott jött el az a pont, amikor már mertem remélni, hogy a futás talán nem csak egy múló próbálkozás lesz. Ebben az örömteli pillanatban végül felelőtlenül jelentkeztem az UB egy 5 km-es szakaszára. Ennyit már biztosan le tudok futni és talán a lassú sebesség sem lesz baj, remélhetőleg a többiek be tudják hozni. Néhány nappal később gondoltam egy nagyot és átírtam 10 km-re a távomat a táblázatban. Miután belegondoltam, hogy mekkora őrültséget tettem, a lehető leghamarabb ki is töröltem ezt a számomra még őrületesen nagy távot. 10 km? Én? Teljesen kizárt. Túlsúlyos, kezdő, némileg önbizalomhiányos és gátlásos "futóként" 10 km? Legalább egy hét telt el úgy, hogy néhány óránként cserélgettem a két távot. Közben elkezdődött a 15 vizsgából álló vizsgaidőszak, amikor a heti 4-5 futás helyett kéthetente egyszer sikerült kimozdulni. Úgy gondoltam, hogy ha már ennyire kilátástalan a helyzet, megpróbálok kimozdulni végre a komfortzónából és beírtam végleges távnak a 10 km-t. Kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy a futás nem is a fizikai síkról szól, hanem nálam elsősorban az önbizalom növelése és a mentális korlátok leküzdése a fő cél.
Közben sikerült teljesíteni a DK Elsőbálozók csapattal a K&H váltót, itt sikeresen túlestem az első 7 km-en. Nagyon lassan futottam, de azzal, hogy a terveimnek megfelelően sikerült belesétálás nélkül teljesíteni, győztesnek éreztem magam. Hogy az öröm lendületét kihasználjuk, ekkor jött a hír, hogy az UB-n velünk forgató stábnak szombaton be kell fejeznie a felvételeket, ezért kicsit át kell variálnunk a szakaszokat. Az addig tervezett 10 km-ből hirtelen 15 km lett.

Az verseny napján

Végül elérkezett a verseny reggele. Napokkal korábban elkezdtem rágódni, előjött minden apró dolog, ami miatt csak szorongani lehet. Mi lesz, ha nem tudom lefutni a távot? Lekésem a váltópontot? Kibírja a cipőm? A hőség miatt a ruha mindenhol mindenemet ki fogja dörzsölni? Lemerül a telefonom a semmi közepén? És természetesen még mindig a fő ok: Hogy én futni fogok és futó lehetek? Teljesen kizárt! Mintha a Szaharába indultam volna légiósként.
Reggel 4 óra, ébresztő. Mellettem Ádi alszik. Egyéniben indul, hatalmas csodálattal nézek rá. Ahogyan készül és összekészíti a felszerelését, másodpercről másodpercre csendesebb lesz. A tekintetén látom, hogy ő már a szél hátán suhan, gondolatban már nincs is velünk.
5:59, még egy perc van a rajtig. Gyula valahol a többi futó között várja az indulást. Visszaszámlálás, majd hirtelen elindulnak. Nagyon megható érzés, gyorsan el is morzsolok néhány könnyet. Hősök futnak el előttem, felfoghatatlan, hogy mire vállalkoztak. Gyorsan kattintok néhány fotót, küldöm az SMS-t Anitának az indulásról és már indulunk is visszafelé. Az első szakaszomat este 10 körül futom, itt még úgy gondoltam, hogy addig strandolni fogunk valahol.
A DK-ban erősen felülreprezentáltak az informatikusok. 10 perc múlva azt veszem észre, hogy Schmidt Zoli kocsijából sajtóközpont lett. Körülöttünk kütyük hada, notebook, iPad, iPhone-ok, egy dobozra való fényképezőgép, több km kábel. Mennek ki a képek a facebookra, DK blogra, hírek ide-oda, üzenetváltás mindenkivel, indul a logisztikai hadviselés. Közben szomorúan konstatáljuk, hogy itt bizony se wifi, se 3G.
A strandolás helyett végül úgy döntünk, hogy elindulunk szakaszról szakaszra és megpróbálunk segíteni, ahol csak tudunk. Dokumentálunk, fotózzuk a futókat, küldjük a helyzetjelentéseket.
Mindszentkállánál várjuk Gergőt, Peti készül váltani. Közben forognak a kamerák, csattognak a vakuk. Egy gyors bemelegítés és már érkezik is a kis csapatunk. A délibábos hőségben hirtelen feltűnik Gergő, Csabi, Ádi és Ebola, ismét néhány könnyes pillanat. Mihelyt Peti elrajtolt, robogunk is tovább a következő szakaszra. Peti befut, Gergőt indítjuk a következő szakaszra.

Itt úgy gondoljuk Zolival, hogy finom dolog a keksz a frissítőpontokon, mégis valami tartalmasabbat ennénk. Gyorsan keresünk egy pizzást. Megkérdezem a pincért, hogy mennyi idő alatt készül el a kaja. 10 perc, az még belefér. Végül is futóversenyen vagyunk, nem érünk rá! Gyors röhögés, sajtóközpont, pizza és nyomjuk tovább a gázt. Közben azon gondolkozunk, hogy egy angol hogyan mondaná azt, hogy Vonyarcvashegy?
Vonyarcvashegyen váltom Csabit, ő már 60 km-t tekert és most 10 km-t fog futni. Amíg fut, tekerek mellette és próbálom tartani benne a lelket. 40 fok, izzik a nap, áll a levegő. Hatalmas küzdelem, de végül megérkezünk Keszthelyre. Innen a korábbiakhoz hasonlóan megyünk tovább szakaszról szakaszra, folyamatosan frissítjük a futókat és a blogot egyaránt.
A következő 6 órában teljesen belekerültem az áramlatba, hirtelen este 9 óra lett. Kezdek izgulni, mindjárt jön az első futásom. Gyors zuhany a strandon, majd kezdődhet a felfegyverkezés. Futóruha, vazelin, karpánt, telefon, fejlámpa, láthatósági mellény. Közben mintha a Rocky főcímdalát hallanám.
Befut Attila, felpattanok a bringára és hajrá! Csabi 10 km-es szakasza következik. 22:07-re érünk Balatonboglárra. 22:00-kor volt itt az egyéniek szintideje. A frissítőponton mutatja a srác, hogy ők feladták, vagy lekésték. Hátranézek, kb. 50-en ülnek a padokon. Borzalmas érzés lehet, 18 óra futás után 4-5 perccel csúsztak le.

Az első szakasz
Balatonlelléről kezdem az első futásomat. Csabi nagyon fáradt, pihen egy kicsit, egyedül indulok útnak. Sosem futottam még éjszaka, érdekes érzés egy szem fejlámpával haladni a kivilágítatlan főúton. Bár a versenyszabályzat szerint fülhallgató nélkül kellene futni, hogy halljuk a forgalmat, mégis inkább előveszem a zenémet, hogy tudjam tartani a ritmust. Majdnem végig a vízparton futok. A páratartalom fullasztó, a szemüvegemen úgy folyik le a víz, mintha esne az eső. Alig kapok levegőt, vaksötét van, de legalább az út egyenesen visz, nem kell a kanyarokra is koncentrálni. Csabi a táv felénél ér be a bringával, pont a legjobbkor. Bár még csak 3 km körül vagyok, már-már kezdem feladni, a magas páratartalom miatt szinte fulladozni kezdek. Végre előttem az utolsó kanyar, egy gyors sprint és Pitty indul is tovább.


Válság
Robogunk tovább Siófokra, hogy pihenjünk és segítsünk a frissítőponton. A következő szakaszom 11,2 km lesz, kezdek nagyon félni tőle. A leghosszabb távom ennek alig több mint a fele. 11,2 km? Én? Teljesen kizárt. Túlsúlyos, kezdő, némileg önbizalomhiányos és gátlásos "futóként" 11,2 km? A frissítőponton várakozva kapjuk a hírt, hogy Pitty-nek megbetegedett a gyereke, azonnal haza kell mennie. Aggódunk érte, reméljük, hogy nincs nagy baj. Ekkor jövünk csak rá, hogy még 25 km-e lett volna hátra. Öten maradtunk eddigre a csapatból, döntenünk kell, hogy feladjuk a versenyt, vagy felosztjuk magunk között. Egy gyakorlottabb futónak valószínűleg könnyebb lenne elindulni még 5 km-re, de rajtunk hirtelen hatalmas kétségbeesés lesz úrrá. Egy gyors válságtanácsot követően úgy döntünk, hogy mindenki vállalja a plusz szakaszát, ha kell, akkor hason csúszva, vagy négykézláb fogunk beérni. Ha már eddig eljutottunk, innentől végig fogjuk csinálni. 15 perc múlva indulunk is tovább, Gyula, Zoli és Attila szakaszai következnek. Teljesen elfáradtam, a határaimon vagyok, a kormány mögött még lépésben gurulva sem látom az utat. Közben egyre jobban rettegek a 11,2 km-től. Végül megkérem Csabit, hogy kísérjen a szakaszomon, ha beszélgetünk, a segítségével talán végig tudom csinálni. Ha máshogy nem, hát gyalogolni fogok.

Az első 10 km
Elindulok a hosszú szakaszomra, de tudom, hogy nincs vége, utána lesz még 4,4 km.
Mindenem fáj, alig bírok kocogni, de 3 km után csak sikerült bemelegedni. 5 km, 7 km, 9 km. WOW. Lehet, hogy meglesz az első 10 km folyamatos futásom? Fáj a térdem, sajog a derekam, szédülök, alig látok, éhes vagyok, az egekben a pulzusom. De megcsinálom! És igen, sikerült! Fantasztikus érzés befutni a váltópontra. Nagyon lassú voltam, alig gyorsabb a gyaloglásnál, számomra mégis felejthetetlen élmény, hogy teljesítettem az első 10 km kocogást egyben.
A következő feladat az, hogy Lacival elmenjünk Tihanyba és a célzónánál letegyük az autót. A 10 perces útból 40 perces kavarás lett, nem látok és nem hallok már. Azt sem tudom, hogy hol vagyok. A következő pillanat, amire emlékszem, hogy az utolsó szakasz elejénél várom a váltást. Nagyon boldog vagyok, hogy az utolsó szakaszt futhatom. Tudom, hogy hihetetlenül meredek, de nem bánom.


Az utolsó szakasz
Lacival indulunk, de már az első kanyar után elvesztem. Az is lehet, hogy előttem fut, de nem nagyon vagyok tudatában a dolognak. Teljesen bezártam, most nem létezik számomra a világ. A semmiben lebegek. Halványan látom, hogy egy hatalmas emelkedő van előttem. Mint Frodó Mordor kapujában. Folyamatosan zokogok, de annyira ki vagyok száradva és fáradva, hogy nem jönnek a könnyek. Fáj mindenem, talán már nem is létezem.Talán csak egy lázálom az egész. Sötét az egész világ, nem is tudom, hogy mi történik körülöttem. Hogy ne ájuljak még el, gyorsan készítek egy fotót az emelkedőről és néhány kétségbeesett sor kíséretében beküldöm a blogra. Hirtelen meglátom Krisztiánt, ad egy korty életmentő vizet. A maradék energiámmal arra próbálok összpontosítani, hogy a célban lehetőleg a fűre essek, ne a betonon szakadjak össze. Bevillan néhány mindennapi probléma, de nagyon távolinak tűnnek. Talán még egy előző életemből emlékszem ezekre. Munka, csekkek, vizsgák? Ez nem én vagyok, én most farkasok hordái elől menekülő ősember, az életéért küzdő keresztes lovag, a hírt vivő utolsó futár vagyok.
Végül felérek a domb tetejére. Elkezdek visszatérni a világba. Azon gondolkodom, hogy vajon ciki lesz-e, ha zokogva összeszakadok a célban. Nem tudom még, hogy hogyan köszönjem meg a csapattársaimnak és Gergőnek ezt a hatalmas élményt, ami történt velem.
Hirtelen ott teremnek előttem a többiek. Valahol halványan emlékszem még rá, hogy együtt fogunk befutni a célba. Üvöltenék, hogy rohanjunk tovább, de csak egy halk "induljunk" suttogásra futja. Nem merek megállni, mert a nyomomban ott loholnak a farkasok, orkok, trollok, nem állhatok meg. Az utolsó 100 méteren elkezdek visszajönni a valóságba. Messziről hallom, ahogy Péter Attila kiabálja, hogy itt vannak a DK Nehézbombázók, megcsinálták! Célvonal, vakuk villannak, beértünk, sikerült! Belülről teljes összeomlás, minden erőmmel megpróbálok talpon maradni. Gyors kézfogás mindenkivel. Beszélni még nem tudok, végül egy halk köszönömöt tudok elrebegni. Nyakamban az érem, kezemben a jégkrém, körülöttem mindenki mosolyog, próbálom felfogni a történteket. Csodálatos érzés, örökké emlékezni fogok minden pillanatára.



30 óra versenyidő.
A 3 szakaszon és a köztes részeken összesen megvolt a félmaratoni táv, sosem futottam még ennyit ennyi idő alatt.
Megvolt az első 10 km egyben.
20 km kerékpár.
Egy csodálatos csapat tele fantasztikus emberekkel.
Hihetetlen összetartás és csapatmunka, aminek a segítségével le tudtuk győzni a teljesíthetetlennek tűnőt.
Köszönöm a DK Nehézbombázóknak, Gergőnek, az összes DK tagnak és mindenkinek, aki támogatott. Hatalmas köszönet Anitának a közvetítésért és a frissítőpontok önkénteseinek a kitartásért. Bízom benne, hogy jövőre már mint DK Bombázók tudunk majd elindulni a versenyen és végig tudjuk majd kísérni a távon a jövő évi új tagokból álló Nehézbombázókat.

Szólj hozzá!

Az első verseny

2012.06.23. 15:55 Lzooltan

Az első szigetkör után olyan eseményt kerestem, ahol egy 5 km körüli távval meg tudnám ünnepelni az első 5 km folyamatos futásomat. Így találtam rá az első versenyemre, a Kőbányai Futófesztiválra. De előbb néhány sort arról, hogy hogyan sikerült eljutni eddig.
Pontosan 3 hónapja vágtam bele a Nike+ Walk to Run 12 hetes edzéstervébe. Az első napokban 15 perc gyaloglás és 1-2 perc futás volt terítéken. Bár viszonylag sokat szoktam gyalogolni, érdekes élmény volt megtapasztalni, hogy ez a fajta gyaloglás szinte megerőltető tud lenni. Többször hosszabb távot vállaltam, mint amit a terv javasolt és egy 45-50 perces feszített tempójú menet bizony elég fárasztónak bizonyult. Egészen más jellegű terhelést jelent, ha a mozgás célja a helyváltoztatás, mert ott rengeteg más elfoglaltság van közben. Gondolatok, ügyintézés, telefon, beszélgetés, stb. Amikor viszont a gyaloglás van a fókuszpontban, hirtelen kihívás lesz a távolságból.

Lassanként teltek a hetek és következett a 4-5, majd 10-15 perces futás. Korábban nem gondoltam volna, hogy előbb-utóbb tudok folyamatosan 15-20 percen át futni. Végül megtörtént az, amire egyáltalán nem számítottam: bőven az edzésterv vége előtt sikerült teljesíteni az első 5 km-t.

A kőbányai versenyen két távot hirdettek meg: 5,5 és 10 km-es távokon lehetett indulni. Nagyon szimpatikus volt a versenykiírásban, hogy a versenyen nem lesz szintidő. Bár már tudok ennyit futni megállás nélkül, a futás és a tempó elsősorban magamhoz képest nagy fejlődés, de egy gyakorlottabb futónak, aki kevésbé küzd túlsúllyal, ez még gyaloglás. A versenyeken szokásos 7:30 körüli szintidő számomra egyelőre még a futókarrierem egy későbbi állomásán várható. Úgy pedig nem sok kedvem van elindulni, hogy lehet, hogy 10 perc után fel kell szállnom a záróbuszra. A még az embrionális fejlődés szakaszában lévő futókarrierem szempontjából egy ilyen helyzet lehet, hogy lerombolná a lelkesedésemet. Tehát megtaláltam az ideális versenyt: 5,5 km, kisebb létszámú mezőny, nincs szintidő. A nevezés után “kis lépés az emberiségnek, de hatalmas lépés nekem” érzésem volt. Alig tudtam elhinni, hogy tényleg beneveztem egy futóversenyre.

A verseny napjára nagy izgalommal készültem. Szurkolóként, vagy a TV másik oldaláról többször láttam már ilyen eseményt, de résztvevőként korlátozottak voltak a tapasztalataim. Korábban, a gimnáziumi évek alatt a nehézatlétikai edzések között rendszeresen futottunk és néhányszor elzavartak minket a helyi versenyekre. Ott azt kötelező rosszként éltem meg, ennek eredményeként inkább csak rossz emlékeim vannak róluk.

Előző este összeszedtem a futófelszerelést és lélekben is elkezdtem készülni rá. “Végig tudom csinálni, menni fog", végig tudom csinálni, menni fog.” Sokat segített az, hogy tudtam, nem leszek egyedül. Ott lesznek körülöttem a DK-s barátok. Nagyon jó érzés volt, hogy lesznek, akiket ismerősként köszönthetek és tudom, hogy fordulhatok hozzájuk a problémáimmal. Segíteni fognak, nem pedig kiröhögni.

Amikor átvettem a rajtszámot és a chipet, hirtelen nem is nagyon tudtam, hogy mit is kezdjek velük. Végül sikerült befűzni az érzékelőt és a rajtszám is a helyére került. A gyors bemelegítés után volt még néhány perc a rajtig. Ezt kihasználtuk és összeálltunk egy csoportképre:

DK_Team_kobanya

A kép forrása: DK Team blog

A rajt gyorsan zajlott, néhány pillanat múlva már futottunk is. Fülledt szélcsend volt, de az első 3 km simán ment. Mivel a mezőny legvégén futottunk, folyamatosan mögöttünk berregett a kísérő robogó és a mentő. Katival futottunk, végig húzott magával, nélküle nem tudtam volna ilyen jó tempót menni, a támogatása rengeteget jelentett. A környékünkön futott Imre bácsi is. A 80-as éveihez közelítő bácsi, aki sorra járja a versenyeket és bár már lassabban, de annál kitartóbban futja a távokat. Hatalmas dolog, amit tesz, jó példával szolgálhat a fiatalabbaknak.

246501_306542296100839_605170597_n

A 3. km után egy kanyart követően előtűnt a főellenség, a hétfejű sárkány. Hirtelen egy (nekem még) hosszú és (nekem még) meredek emelkedő kezdődött. Fejben itt szétestem egy kicsit, még el sem kezdtünk felmászni rá, szinte már fel is adtam. Folyamatosan az zakatolt bennem, hogy teljesen kizárt, hogy fel tudok futni. Kati hátranézett és intett, hogy menjünk, mert sikerülni fog. Végül sikerült is, a közel 1,5 km hosszú szintes szakasznak nagy küzdéssel, de előbb-utóbb csak vége lett. Innen már csak az utolsó km volt hátra, szerencsére végig sík terepen. 500 méterrel a vége előtt szétvált a mezőny, akik 10 km-en indultak, balra mentek, én pedig jobbra. Hamarosan feltűnt a célegyenes, innen már tudtam, hogy győztem, sikerülni fog. Az utolsó szakaszon összeszedtem még némi energiát és megpróbáltam gyorsítani a célig.

Hatalmas élmény volt befutni. Nagy volt a csend, az 5,5 km indulói már befutottak, a 10 km-esek pedig még csak most kezdtek szállingózni, de egyáltalán nem bántam. Átfutottam a kapun és éreztem, hogy ez az, megcsináltam! Áttörtem egy olyan kaput, aminek eddig a közelébe se mertem menni. Hallottam, ahogyan a rendező bediktálja az időmet a rendszerbe. Csodálatos élmény volt, örök emlék marad.

599180_10150907986334500_2119492100_n

301711_306546202767115_1197742541_n

8:01-es tempóval 5,48 km @ 43:57
1 km PB: 7:10
5 km PB: 40:19
Köszönöm DK Team, nélkületek nem ment volna!

Szólj hozzá!

Az első 5 km

2012.05.03. 21:56 Lzooltan

A mai DK edzés eredménye: sikerült végigfutni a szigetkört! Ezzel egyben sikeresen megvolt az első 5 km is :-)
Úgy indultam neki a körnek, hogy az eddigi tempós gyaloglásba beleteszek néhány 4-500 méteres kocogást. Az első kanyar után mellém ért Ádi, innentől együtt kocogtunk tovább. Nagyon jót beszélgettünk, olyan jó témák kerültek szóba, hogy inkább arra figyeltem és “nem is vettem észre, hogy futunk”. A pesti oldal végéhez közeledve néztem, hogy túlléptük a 2,5 km-t, eddig ennyi volt a leghosszabb futásom. Végül sikerült végigfutni az egészet. Az volt számomra nagyon meglepő, hogy bár lihegve, de tudtam beszélgetni. Az utolsó szakaszon mellénk ért Gergő, tőle is kaptam néhány jó szót, onnan már simán beértem. Hatalmas élmény volt, köszönöm mindenkinek! Gyalog ennél többet szoktam menni, de futva, kocogva nem is mertem eddig megpróbálni egy ekkora távot, fel sem merült bennem, hogy képes vagyok erre. Utána gondolkoztam azon, hogy a megtett táv és a tempó talán legnagyobb határát a mentális korlátok jelentik. Ha nem figyelek arra, hogy az eddigiek alapján mennyit kellene tudnom, hirtelen talán sokkal többre is képes leszek, mert nem minden gondolat a saját magam számára felállított határokról fog szólni.
Az eddigi 55 percből 45:55 lett, 8:39-es tempóval.

Szólj hozzá!

Az első 75 nap

2012.05.01. 15:53 Lzooltan

Az első 2 és fél hónap mérlege:
Február: 20 km
Március: 40 km
Április: 60 km
A gyaloglás/futás mellett nagyjából stabilan megvan a havi legalább 200 km bringa.
Amikor gyalogolni indulok, a kezdeti 10:50-es időből 9:50 lett. Amikor (egyre gyakrabban) próbálkozom futni is a gyaloglás közben, 10:00-ból 8:30 lett. Sétálás nélkül tudok futni a tempómban 2 km-t. Ilyet utoljára 10 évvel és 30 kilóval ezelőtt tudtam.
Most, hogy végre jön a nyár, egyre elérhetőbbek a zöldségfélék, ismét megfizethető lesz az egészségesebb életmód. Szerencsére közel vagyok a Vásárcsarnokhoz és amikor csak tehetem, próbálok minden napra másfajta gyümölcsöt/zöldséget vásárolni. Így nem válik unalmassá és csodálatos élmény mindig átélni, hogy a krumpli/répa/hagyma/alma/körte kvintettnél jóval gazdagabb a választék és motiváló újabb és újabb ízeket felfedezni. A zöldséges már megismer, előre köszön.
Remélem, hogy hamarosan végre mindez a kilókon is látszani fog és az Ultrabalatonon sétálás nélkül le tudom futni a saját tempómban a gyakorlottabb futónak talán mindennapi, viszont számomra egyelőre elég távol (de azért egyre elérhetőbb távolságban) lévő szakaszokat (6,9 és 4,5). :-)
A DK Team nélkül jó eséllyel ebből az egészből semmi sem lenne.
Negatív tapasztalat: az iPhone akkuja kevésbé szereti, hogy minden mozgást próbálok trackelni és a napi átlagosan háromszori intenzív lemerítést azzal hálálta meg, hogy ha fut a zene és az Endomondo, most már 30 perc alatt lemerül, emiatt jópár hosszabb session logja elveszett.

Szólj hozzá!

Hardware upgrade

2012.03.16. 18:38 Lzooltan

DSC_1536

Szólj hozzá!

Ozone Network TV – Egyenlítő – Fair Trade

2012.03.11. 18:46 Lzooltan

Az Ozone Network TV Egyenlítő című műsorának mostani adásában a Fair Trade – Méltányos Kereskedelem volt fő téma. Györgyivel voltunk a vendégek, közel egy órán át beszélgettünk:

egyenlítő

Szólj hozzá!

1. hét

2012.03.05. 18:31 Lzooltan

Végül nem az edzésonline-féle edzéstervnek álltam neki, hanem a Nike+ Walk to Run programját választottam. Leginkább azért, mert ezzel kevesebbet kell vacakolni, könnyebb beállítani a Nike+ szoftverben. Másrészt pedig azért, mert a legfontosabb, hogy csak apránként, kisebb lépésekben növeljem a terhelést. A túlsúly miatt nem szabad egyből beleugrani a futásba. A program 12 hetes. Az első napon 15 perc gyaloglás a menü, az utolsó héten pedig már 5 perc gyaloglás, 30 perc futás, majd 5 perc gyaloglás a napi adag.

Bár évek óta elég sokat ülök kerékpáron, a gyaloglás/futás egészen másféle terhelést jelent. A bringán egy-egy hosszabb gyors menet is bőven belefér, futva viszont nagyon hamar kifulladok. Egyik oka a túlsúly, a másik pedig, hogy először meg kell tanulnom “szabályosan” gyalogolni, majd ha az már megy, jöhet a futás.

Az edzésterv nagyon alacsony sebességről kezd, az első 15 perc 1 km-et jelent. Nyilván megvan az oka az alacsony tempónak, próbálom is visszafogni a lépéseimet, de így is 40-50%-kal többet mentem, mint amennyit ajánlott a táblázat. Némi keresés után kiderült, hogy ezzel sokan vannak így és mindenhol azt javasolták, hogy figyelni kell a lassú tempóra és inkább az idő betartása legyen a mérvadó, mint a megtett távolságé.

Az 1. hét mérlege:

1

 

Amennyi ellenérzés volt bennem korábban a futás iránt, legalább annyira kezd most megtetszeni. Bár az eddigieket egyáltalán nem nevezném “futásnak”, az élményből így is sikerült megtapasztalni valamennyit. Egészen más ez, mint amikor anno két kalapácsvetés edzés közben kizavartak minket a pályára. Azt hiszem, ott gyűlöltem meg a mozgásnak ezt a fajtáját. Nem mutatták meg, hogy hogyan kell. A sok erőnléti ezdéstől és súlyemeléstől elmerevedett batár fiatalt elküldték az erdőbe és csodálkoztak, hogy miért lógunk, ahol csak tudunk. De a 15 perc gyaloglással, “kályhától kezdve” egészen más a helyzet; van idő megfigyelni és megélni minden lépést. Illetve komoly figyelmet és koncentrációt igényel 15 perc tudatos, folyamatos, tempós gyaloglás. Egyelőre egy évekkel ezelőtt beszerzett, túlságosan is egyszerű futócipőben próbálkozom, de nagyon érzem, hogy ez kevésbé jó. A hónap során megpróbálok beszerezni egy megfelelő cipőt és a felszerelés többi részét is folyamatosan bővíteni fogom.

 

Két év alatt 30 kilót adtam le. Az elmúlt egy év nagyon sűrű volt, kevesebb lehetőségem volt odafigyelni a mozgásra és a kajára, vissza is jött több mint 10 kg belőle. A célom idén 15 kg-ot leadni, majd hosszabb távon még 15-öt. Az induló maximumhoz képest az 50 kg-ot fog jelenteni. Nagy motivációt ad, hogy mind a bringázás, mind a futás kapcsán nagyszerű embereket ismertem meg, akik erőt adnak és példaként tudok tekinteni rájuk.

Bringával az utóbbi években átlagosan évi 2000 km-t tettem meg, ezt idén is szeretném tartani és emellé folyamatosan fogom bevezetni a futást.

Hajrá!DK Team

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása