Legyél boldog!

Állandó oldalak

Friss topikok

Versenynaptár 2013.

2013.01.29. 20:31 Lzooltan

Bár még legalább másfél hét van hátra a betegség utáni erőgyűjtésből, a motivációm apránként kezd visszatérni. Hogy kicsit gyorsabban teljen az idő, amíg újra elindulhatok, összeszedem, hogy milyen versenyeken indulok idén. Egyelőre csak azokat írtam be, amikhez már van dátum, de a tavalyihoz hasonlóan biztosan jön még hozzá néhány verseny (pl Kőbánya májusban).

Ezeknek a versenyeknek a legnagyobb része olyan, amiken tavaly még csak a célnál szurkoltam, vagy váltóban futottam egy-egy rövidebb szakaszt. Ezen a héten lesz egy éve, hogy beléptem a DK Teambe és néhány hét múlva lesz annak az évfordulója, hogy megtettem az első lépéseket a futás felé. Ha valaki akkor mondja nekem, hogy egy évvel később ilyen távokra leszek képes és egy év alatt ennyi eseményen fogok elindulni, egészen biztosan kinevetem. Teljesen kizártnak tűnt ez az akkori szintemen, amikor még az egy perc futás is komoly kihívást jelentett. Azt természetesen nem várom, hogy évről-évre ekkora legyen a fejlődés. A céljaim reálisak, nem akarom egyedül körbefutni a földet. Azt a szintet és mennyiséget szeretném megtalálni, ami az adott életszakaszban boldoggá és kiegyensúlyozottá tud tenni. Ha ez megvan, tökéletesen elégedett leszek.

Ha te még csak most kezdted és a hosszú útnak az első fejezeteinél tartasz, ne csüggedj. Jól jegyezd meg, hogy hol tartasz és egy év múlva örömmel fogsz majd visszagondolni arra, hogy hova is sikerült eljutni.

Dátum Verseny Táv
02. 24. Skyrun Duna Tower 300 m + 18 emelet lépcső
03. 21. Balaton Szupermaraton 200 km kerékpár, bringás kísérőként
04. 07. Óbudai Futófesztivál 3,5 és 7 km, a félmaratont a Vivicittán szeretném
04. 21. Vivicittá Félmaraton
05. 11. Borvidék Félmaraton Félmaraton - idő és energia függvényében
05. 25. Orfűi Triatlon Fesztivál Sprint táv (750 m úszás, 20 km kerékpár, 5 km futás)
06. 01. UltraBalaton 20-25 km
06. 09. K&H Maraton Félmaraton
06. 15. Balatonman Félmaraton - idő és energia függvényében
07. 06. Spirit of Balaton kb 220 km, kerékpárral a Balaton körül
07. 13. Délibáb Félmaraton Félmaraton
08. 03. Szufla 50 Félmaraton
08. 11. Suhanj! 6 6 órás éjszakai verseny, egyéni
08. 24. 24 óra bringa Egyéniben, vagy páros váltóban
09. 01. K&H Kerékpáros Nap Tavaly kb 60 km volt
09. 08. Nike Félmaraton Félmaraton
10. 13. K&H Maraton 30 km
11. 17. Balaton Maraton Félmaraton, vagy maraton két nap alatt 

Szólj hozzá!

Címkék: verseny motiváció kerékpár futás triatlon ironman

A bejegyzés trackback címe:

https://futoka.blog.hu/api/trackback/id/tr665051806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása