Legyél boldog!

Állandó oldalak

Friss topikok

BalatonMan váltó 2013

2012.12.07. 12:09 Lzooltan

A csapaton belül egyre többször esik szó a triatlonról. Van, aki korábban próbálkozott már a kerékpárral, vagy az úszással és szeretne ismét visszatérni hozzá, van, aki pedig a futás mellé keres más sportos elfoglaltságot is. Egészségmegőrzési szempontból sem utolsó, mivel olyan izmokat is át lehet mozgatni a triatlon sportágaival, amit önmagában a futással kevésbé tudnánk edzeni.

sbr2.jpg

Lassan egy éve lesz, hogy belecsöppentem a futás világába. Már az elejétől sokat gondoltam arra, hogy ha sikerül közelebb kerülni a kitűzött testsúlyhoz és az edzettségem is jobb lesz, felveszem a menübe a triatlont és némi rutinszerzés után ebben is szeretnék részt venni versenyeken. Február óta 650 km-t futottam, idén közel 25 kg-ot adtam le, úgy érzem, hogy sikerül lépésről-lépésre egyre közelebb kerülnöm a céljaim megvalósítása felé. Tavaszra leadok még néhány kilót és megfelelően felkészülök a félmaratoni távra. Ha ez meglesz, terveim szerint egyelőre nem növelem tovább a távot, először a 21,1 km-en szeretnék gyakorlatot szerezni. Elindulok a nagyobb félmaratonokon és csak ha már stabilan, megfelelő edzettségi szinttel tudok jó időt futni, illetve elértem a kitűzött testsúlyt; akkor kezdek el hosszabb futásokban gondolkodni. A terveim hosszú távúak, évtizedekre szólnak, ehhez pedig talán a legfontosabb az egészség megőrzése és a fokozatosság következetes betartása. Biztosan képes lennék ennél gyorsabban is fejlődni, növelhetném a távot és a sebességet a végtelenségig, de semmi értelmét nem látom a fölösleges kockáztatásnak. Egy sérülés sem érhet annyit, amit egy néhány perccel hamarabb letudott verseny adhat. Pulzuskontroll, türelem, alázat, következetesség. Igyekszem úgy hozzáállni, hogy ezek legyenek a kulcsszavak.

Kerékpáron nőttem fel, ez a része nem lesz újdonság. Bár eddig inkább rekreációs és helyváltoztatási céllal tekertem, az éves km mennyiség így is jelentős volt. Tavasztól mindenképpen szeretném komolyabban venni és sportként tekintek majd rá. Hogy legyen mire készülni, a jövő évi eseménylistámba felvettem több kerékpárversenyt, illetve nyárra eljutok arra a szintre, hogy egy menetben körbe tudjam tekerni a Balatont. Ehhez vásárolni fogok egy megfelelő kerékpárt, de ez csak akkor jöhet majd szóba, ha a súlyom megfelelő lesz hozzá. Addig pedig tökéletes a mountain bike a simább felületű gumikkal.

Az úszás valamennyire újdonság lesz. Bár az iskolai évek alatt jártunk úszni és ha nyáron medencébe kerülök, szívesen lenyomok néhány hossz, mégis az alapokról szeretném kezdeni. Akár a futásnál, itt is biztosan vannak olyan rögzült elemek, mozgásformák, amiket jobb lenne kitörölni ahhoz, hogy hatékony és biztonságos legyen az úszás. Induljunk tehát az elejétől és úgy fogok megtanulni úszni, mintha akkor látnék először vizet.

Hogy mi a cél? Elsősorban az út. Terveim szerint az első nagyobb állomás az úton a jövő évi Balatonman lesz, annak is a Korlátlan Váltó kategóriája. Ez azt jelenti, hogy többen is indulhatunk és korlátlan alkalommal lehet váltani. Azaz mindenki kaphat mindhárom sportágból annyit, amennyi a saját felkészültségi szintjének megfelelő. Azt még nem tudom, hogy mekkora távot fogok vállalni, ezt majd a tavaszi eredmények fogják megmutatni.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás kerékpár futás triatlon ironman 102kg

A bejegyzés trackback címe:

https://futoka.blog.hu/api/trackback/id/tr474952700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása