Augusztus 26. – Zagyvamenti félmaraton, váltó, 10,5 km
Meleg lesz, hőségben tapasztalatlan vagyok. Egyelőre szorongásmentes övezet.
Szeptember 2. – K&H Olimpiai Kerékpáros Napok, Budapest
Kellemes tekerés a városban, jó móka lesz.
Szeptember 9. – Nike Félmaraton, Trió, 8,4 km
7:10-es szintidő, be vagyok tojva tőle rendesen. Tudom, hogy sikerülni fog, de mégis szorongós.
Szeptember 15. – Velencei-tó Szupermaraton, váltó, kb 9,5 km
Jó buli lesz.
Szeptember 22. – K&H Olimpiai Futónap, Kecskemét, kb 4 km
Jó buli lesz, várom, bár egyelőre úgy néz ki, hogy más dolgom lesz.
Szeptember 30. – Kakukktojás, beneveztem a Szecsői Futónapra, de ismét elutazós program lesz. Ott viszont túrázni is fogunk.
Október 7. – Spar Maraton, Ekiden váltó, 4,6 km
Szintidő van, de simán menni fog, nagyon várom.
November 17. – Balaton Maraton, félmaraton váltóban, 10,5 km
Szintén szintidő, de addigra simán menni fog, várom.
Érdekes érzés. Egy egészen más életformába csöppentem az utóbbi hónapokban. Oké, mozogtam mindenfélét és az élet sok területén aktív vagyok, de a futás mégis más. A bringa a napi rutin részévé vált. A legtöbb helyre tekerve megyek, annyira beépült, hogy mozgás helyett sokkal inkább életformának tekintem. Talán pont ennek köszönhető, hogy úgy érzem, mintha évek óta nem fejlődnék. A rutin persze nő, mégsem a teljesítmény a lényeg. A futás ezzel szemben valami teljesen új jövevény. Olyasmi, amit korábban sosem tapasztaltam. Ha van egy kis szabadidőm, azt számolom, hogy belefér-e egy futás. Sőt, igyekszem úgy alakítani a programot, hogy azért estefelé csak el tudjak menni kocogni egyet. A Suhanj! 6 után öt hosszú napon át nem vettem fel a futócipőt és naponta többször is már-már bűntudatom volt, noha tudtam, hogy egy félmaratoni táv bizony regenerációt igényel, a mostani felkészültségem mellett pedig főleg. A rendszeres kocogásnak az első hónapok látszólagos stagnálása után végre elkezdtek látszani az eredményei. A mai gyorsító futáson az jutott az eszembe, hogy a februárban még rettegett 1-2 perces kocogás helyett most a folyamatos gyors séta, vagy kocogás közben most már alig várom az 1-2 perces repülőfutást, amikor végre tempósan futhatok. Ez nagyon jó érzés. És az is nagyon jó érzés, hogy egyre könnyedebben tudom körbefutni a Margitszigetet. Szeretnék idén eljutni oda, hogy két kört kihívás nélkül tudok teljesíteni, valahol 6:45 környéki tempóban. Sok edzést igényel, de boldogan tűzöm ki az újabb és újabb célokat.
Azt már most látom, hogy a lelki felkészülés sokkal keményebb dió, mint a testi fejlődés. Közel sem olyan egyszerű megszabadulni attól a gondolatvilágtól és testképtől, amit hosszú időn át tudtam a magaménak. De nem is szabad rohanni. Napról-napra emlékeztetem magam arra, hogy csak lépésről-lépésre haladhatok. A céljaim hosszú távúak, amihez nagyon jó alapozásra van szükség. Szóval csak óvatosan, de azért rendületlenül.
Mert tudom, hogy lehetek én is.
