Legyél boldog!

Állandó oldalak

Friss topikok

Ultrakerékpáros lettem?

2013.09.11. 10:55 Lzooltan

Nem.

 

ppic_24orabringa_2013_2201.jpg

Viszont tekertem egy nagyon jót. 100 mérföld egy repülőtéren, rajt éjfélkor.

Bár régóta bringázok, hosszabb túrákra eddig ritkábban indultam. A hosszú is relatív volt. Ha összejött egy 50-60 km-es kör, az már bőven hosszúnak számított. Az éves adag persze így is szép nagy szám lett, mivel a mindennapi közlekedéssel is szépen gyarapodnak a km-ek. A távot viszont eddig nem igazán növeltem.

Tavaly nyáron találtam rá a 24 óra bringa honlapjára. Első lelkesedésemben persze egyből a 24 órás számra akartam benevezni, de szerencsére akkor még erre nem volt lehetőség. Mire megnyílt a nevezési rendszer, már jóval reálisabban láttam a helyzetet és megelégedtem az éjszakai 100 mérfölddel. Ez is nagy ugrás az eddigiekhez képest. Előtte egyszer mentem 100 km-t, még valamikor áprilisban, az volt az addigi leghosszabb. Ez viszont 162 km, ráadásul az éjszaka közepén. Elég nagy kihívásnak tűnt. A tervezett edzéseknek alig a felét sikerült teljesíteni, vagy kedvem, vagy időm nem volt.

A versenyre mégis nyugodtan mentem ki. A 8 órás szintidő, azaz 20 km/h átlagsebesség mindenképpen tarthatónak tűnt. 6:30 és 7 óra közé lőttem be a célidőt, lehetőleg valahol a kettő között félúton, úgy 6:45 körül.

 

A beszámoló folytatását az EgyenSúlyt! blogon olvashatjátok.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://futoka.blog.hu/api/trackback/id/tr805507104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása