Legyél boldog!

Állandó oldalak

Friss topikok

Reklámvadász - megújuló Spar áruházak

2007.04.17. 21:54 Lzooltan

A Spar áruházak immáron 16 éve vannak jelen Magyarországon, így lassan ideje elkezdeni egy nagyobb váltást, felújítást, arculatváltást. A jelenlegi áruházak a Spar második generációs felépítését, rendszerét követik. Átlátható, hasonló áruházak. Kiemelném a mindig friss áruval töltött húsrészleget és a helyben sütött péksüteményeket, különlegességeket. A századfordulóra jelentősen megugrott a hasonló kiskereskedelmi áruházak, szupermarketek száma. Egyre több világcég tör be a magyar piacra, így sarkallva egymást a folyamatos, jól átgondolt innovációra.
2007. első hónapjaiban elkezdték átépíteni az üzleteket. Meglepő módon elsőként a jól menő egységeknek álltak neki. Ez persze nem véletlen, első körben nem a szerény bevételt termelő áruházakat próbálják fellendíteni, hanem a már eddig is sikeres boltjaikat szeretnék még jobbá tenni. Talán ennek egyik oka, hogy az elmúlt hónapokban több kiskereskedelmi egységeket üzmeltető cég is bejelentette, hogy Magyarország felé terjeszkedne (pl Aldi). Ha minden Spar közepesen és egész jól működne, az nem jelent versenyelőnyt, csak egy folyamatos, rövid- és középtávon fenntartható, a piachoz képest vízszintes pozíciót. Ez azonban nem tartható sokáig, így idővel recesszióhoz, akár nagymértékű visszaeséshez vezetne.
Azonban, ha elsőként a népszerű, közkedvelt egységeiket fejlesztik, azzal a már eddig is jól menő üzletekben lehet még nagyobb bevételszintet elérni és a cég általános vevői megítélése is nagyban javulhat. Természetesen mindezt előre meg kell tervezni, nagyon nehéz jól kivitelezni, rengeteg a hibalehetőség. De ha sikerül végigvinni a reformokat, átalakításokat, akkor minőségben egy lépéssel a versenytársak elé léphetnek.

Gyakran vásárolok a Páva utcai Spar áruházban, március elején álltak neki az átépítésének, 30 napon át dolgoztak, április 3-án nyílt meg. Megdöbbentő az átalakulás, nagyon jól sikerült. Az utcáról benézve a zöldségespult látszik, tele friss, szép gyümölcskkel, zöldségfélékkel. Eddig ez a részleg néhány egymásra pakolt ládából és egy, az utcáról nem látható polcrendszerből állt. A választék alacsony, az áruk frissessége pedig nem mindig érte el a megfelelő szintet. Az átépítés után legalább háromszor akkora területet kapott a primőr áruk részlege, szépen kirakott gyümölcsök és nagy, akciókat hirdető táblák kínálják a kirakott termékeket.
A zöldséges részleg után a pékáruk következnek, a nekik szánt terület szintén hatalmasat nőtt. Számos különböző fajtájú péksütemény, teljes kiőrlésű gabonából készült termékek, rengeteg féle kenyér. Ami nem tetszett: az árak nem mindenhol, vagy nem egyértelműen voltak feltüntetve. Az érzékenyebb, drágább péksütemények egy külön pultban kaptak helyet, innen kérni kell a terméket, plexilemezzel vannak elválasztva a kíváncsi vásárlók tapogatásától. Ennek előnye, hogy az áru ép marad, ám nagy hátránya, hogy a termékkel való közvetlen kontaktus hiánya és a ránk kényszerített eladó miatt kellemetlenebb helyzetbe kerülünk, mintha csak a polcról, tálalóról kellene leemelni a kiválasztott élelmiszert. A szerencsétlen elrendezés miatt az elzárt termékekből jóval kevesebbet lehet eladni.
A húsrészleg a következő állomás. Itt a Spar áruházakra jellemző hatalmas választék, szépen tálalt áruk és az átlagosnál magasabb árak várnak. A tőkehús (majdnem) mindig friss, szép és minőségi.
Az átalakítás egyik nagy lépése és előnye, hogy végre új rendszerű megvilágítást szereltek be. A neoncsövek dominanciája visszaszorult, mindössze néhány villogó, vibráló csővel találkoztam, a mesterséges fény legtöbbjét energiatakarékos fényszórók szolgáltatják, fényüket hatalmas prizmával erősítik fel. Így sokkal szebbnek hat az áruház, élénk és tiszta színek, éles formák fogadnak mindenhol.
A nem mindennapi fogyasztásra szánt cikkek az üzlet közepén helyezkednek el, gondolákról kínálják őket. Az élelmiszerpultok körbevezetnek a bolton, egészen a pénztárig, így valószínűleg sokkal kevesebben vásárolnak majd innen.
Az üzlet friss élelmiszereket kínáló egységeit nagyon jól eltalálták, hasonló a hangulata, mint egy olasz tengerparti városban a félig az utcára települt üzletnek. Kitűnő.

Összességében előnyére vált az áruháznak az átalakítás, néhány hibától eltekintve kitűnő eredményt végeztek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://futoka.blog.hu/api/trackback/id/tr604936612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása