Eljött az évértékelés ideje, itt a költészet napja.
Sok minden történt, jó is, rossz is, minden fajtából és mértékben.
Tavaly ilyenkor jött az ötlet, hogy Afrikába vágyom. Néhány hónap erőteljes törtetés, kepesztés és a kihasználás miatti lelkiismeretfurdalás után június utolsó hetét már Dakarban kezdtem. Eljutottam hát Afrikába, éjszakáztam Dakarban; majd a 3 hónap helyett közel két hetet Gambiában töltöttem.
Sok szép és keserű élményben volt részem. Érezhettem a Szahara melegét, felsőbbrendűként tiszteltek egy nagyon távoli országban, megtanultam félni és küzdeni.
Be vagyok oltva egy sor egzotikus betegség ellen. Néhány éve el nem tudtam volna képzelni, hogy szükségem lesz ilyen óvintézkedésekre.
Tavasszal először ültem utasszállító repülőn, akkor még nem gondoltam, hogy nyáron még hatszor fogok.
Átéltem, hogy milyen összeszakadni egyedül, a világ másik felén. Maradhattam volna még és biztosan sikerült volna megoldást találnom, de ott, abban a helyzetben úgy éreztem, hogy vissza kell jönnöm, különben nincs tovább.
Fürödtem ötcsillagos szállodába medencéjében, alig néhány méterre az óceántól. A medence mellett tengeri madarak és keselyűk nézelődtek. Beszéltem az óceán homokján ülő asszonnyal, aki mangót árult a mangófa alatt és kókuszt a kókuszpálma mellett.
Beszélgettem egy elkeseredett fiúval, akinek láttam a szemében, hogy a fehér ember közelsége, az én társaságom jelenti neki az életében az egyetlen reményt, hogy jobbra fordítsa a sorsát. De nem mertem neki megadni a telefonszámomat és a postacímemet.
Éjszaka, 10000 méter magasból láttam a Szaharát. Alattam voltak a felhők, a villámok fénye messze megvilágította egy-egy pillanatra a távoli homokdűnéket.
Láttam, ahogyan rám néztek Lisszabonban, amikor az éjszakai repülőt vártam, ami Afrikába visz. A közel kétszáz utasból én voltam az egyetlen fehér. Azt mondták, hogy ide egyedül nem megy európai.
Visszafelé, Dakarban a repülőtéren összefutottam egy magyar fiúval, aki Maliban volt üzletelni.
Ettem fáról szedett mangót, Afrika illata volt. Ezt azóta sem találom.
Elvesztettem az afrikai fényképeimet, nem voltam előrelátó és nem készítettem másolatot.
Rátaláltam egy új zenei stílusra, egy életformára. Egy új társaság, ahol nem számít, hogy ki honnan jött és mit csinált. Ahol mindenki ugyanazt szereti és ugyanúgy élvezi az egészet.
Végigmulattam néhány nagyon jó koncertet, ami talán a legjobb kikapcsolódás.
Találtam újabb nehéz célokat, amiket meg kell valósítani. Már látom a következő nagy utazásomat is.
Így kezdem hát a huszonharmadikat.
Adeste, fideles, laeti triumphantes;
Venite, venite in Betlehem.
Natum videte Regem angelorum.
Venite adoremus, venite adoremus,
Venite adoremus, Dominum.
Múlt csütörtökön ismét Mystery Gang bulin voltunk. Ezúttal a Zöld Pardonban, a szabad ég alatt. A hangulat a szokásos, azaz nagyon jó. A színpadnál ismét hatalmas tömeg volt, rengeteg rajongó/bulizni vágyó tombolta végig a szokásos szűk másfél órát. A Sometimes I feel a rockabilly star sajnos most sem volt, de a remény hal meg utoljára, csak sikerül még élőben is hallani, utoljára ősszel, Veszprémben játszották.
