Délben keltem, hajnalban Forma 1-et néztem. A TV-t bekapcsolva Demszky főpolgármestert pillantottam meg, éppen az idei szózatát intézte a néphez, az Istenadta néphez, Petőfi árnyékában, aki Izsó Miklós szobort oda 126 évvel ezelőtt.
Tetszett a beszéd, érdekesen mutatta be az akkori és a mai csőcselék rémisztő hasonlóságát és az elvakult maradi politizálás eredményeit, jövőképét. Sajnos a beszédben említett pórnép itt is képviseltette magát; tojással dobálták a szónokot, paprikás hangulatot teremtendő.
Azt hiszem, ma sem megyek rendezvényre. Inkább csendben zenélek, zenét hallgatok és rágódom az élet problémáin, gondjain, amiken valahogy túl kell esni és továbblépni. Már ha lehet, egyáltalán.
Elővettem a gitárt, Knockin' on heavens door és Tanita Tikaram.
Az ünnep ne a külsőségekről és a képmutatásról szóljon. Megteszik ezt helyettünk elegen. Egy szabadságharc ünnepe szóljon a szabadságról, a szabad döntésről, a szép emlékezésről és a jövő tervezgetéséről. Mert jövő lesz, ez biztos. Csak addig rengeteget kell kepeszteni, sokszor elég keserű élmények között, de akkor is hajtani kell, előbb-utóbb csak lesz valami eredménye.
Találkozunk majd ott, ahol nincsen sötétség.
