Legyél boldog!

Állandó oldalak

Friss topikok

Utam az első félmaratonig, 1000 km futás, -40 kg

2013.04.22. 20:15 Lzooltan

Csak ülök csendben és próbálom felfogni a tegnapi eredményeket. Lefutottam az első félmaratonomat. A táv felénél pedig megtettem az 1000. futott km-t. Mindezt úgy, hogy néhány percenként ismerősök szurkolnak az út mellől, miközben a folyamatosan szembejövő csapattársakkal pacsizunk.
 
Hogy ez mitől különleges számomra?
 
Te most talán így ismersz:
kozben.jpg
 
De ez nem mindig volt így! Hadd mutassak néhány korábbi fotót:
before.jpg

 

A teteje valahol 139 kg környékén volt. Most 99-101 környékén vagyok. Alig több, mint egy éve kezdtem a futást, akkor 125 kg-ot mutatott a mérleg. Természetesen az elején csak gyalogoltam, majd apránként elkezdtem egy-egy percet kocogni, hogy ezt idővel valami olyasmi kövesse, amit hellyel-közzel már-már futásnak lehet nevezni.
A tavalyi Vivicittá volt az első verseny, amire kilátogattam. Ott találkoztam először személyesen a DK Team tagjaival. Hónapokkal előtte, januárban léptem be a csapatba, de csak áprilisban merészkedtem először a közösségbe. Megdöbbentő és megrázó élmény volt átélni egy ekkora verseny hangulatát. Korábban szinte csak a szokásos negatív gondolatok éltek bennem a futással kapcsolatban. Itt viszont olyat láttam, amit addig soha. Tízezernél is többen rajtolnak egyszerre, az élükön kerekesszékes és látássérült futókkal. Amikor azt kérdezték a többiek, hogy milyen távon indulok, nagyon meglepődtem. Nem igazán tudtam elképzelni, hogy valaha is eljutok arra a szintre, hogy egy versenyen elindulhatnék. Az edzéstervemben az aznapi adag 14 perc gyaloglás, 1 perc kocogás és végül 2 perc gyaloglás szerepelt. Akkor még ez is megterhelő volt. Olyan távolságok repkedtek, amiket szinte fel sem tudtam fogni. 12 km? Félmaraton? Egyáltalán milyen hosszú a félmaratoni táv?
Az első hetekben egyáltalán nem éreztem változást. Amikor 4 percet kellett futni, már napokkal előtte féltem tőle. Teljesen reménytelennek tűnt a helyzet. Igyekeztem nem feladni, talán az segített, hogy mindig csak az aktuális feladatra koncentráltam és nem hagytam, hogy összenyomjon a távlati célok súlya.
Tavaly májusban volt az első versenyem. A Kőbányai Futófesztiválon az 5,5 km-es távot próbáltam leküzdeni.
 
Akkor így néztem ki:
kobanya.jpg
 
És nagyjából így éreztem magam:
DSC_0226.JPG
 
Szerencsére továbbra sem adtam fel és apránként elkezdtek megérkezni a sikerek. Egyben lefutottam 5 km-t, majd 10 km-t. A kilók is olvadoztak szépen lassan. Nyárra már egy fokkal kulturáltabbá vált a helyzet:
ub_2012.jpg
 
Február elején kitűztem a nagy célt: le fogom futni a félmaratont! Be is neveztem gyorsan az áprilisi Vivicittára, még mielőtt elpárolgott volna az önbizalmam. Akkor még mindig elérhetetlennek tűnt a 21,1 km teljesítése, de mindenki támogatott a döntésemben. Ancsur felajánlotta, hogy segít a versenyen és velem futja majd az első félmaratonomat. Hatalmas segítséget jelentett, úgy gondoltam, hogy ha rábízhatom magam valakire a verseny alatt, akkor kevésbé fogok félni a távtól. Úgy érzem, hogy lelkileg sokkal nagyobb feladatot jelentett, mint testileg. Bár februárban már mutatott 99,7 kg-ot is a mérleg, lélekben még mindig a korábbi testkép élt bennem. Ha a tükörbe néztem, láttam a változást, de ha magamra tekintettem, ugyanakkorának éreztem magam, mint az életmódváltás előtt. Nagyon nehéz volt ezt megélni, több mélypontot is le kellett küzdeni, hogy ne hagyjam abba. Nagyon nehezen ment, de megpróbáltam újra és újra belevágni és bár volt közben betegség, rossz idő, mindenféle nehézség, azért sikerült apró lépésekben haladni a felkészülésben.
A verseny előtt egy héttel nézegettem az eddigi futásaim listáját. Ekkor láttam csak, hogy 950 km fölött vagyok. Kiszámoltam, hogy mennyi edzés van még hátra és az jött ki, hogy valószínűleg a Vivicittán teszem meg az 1000. km-t! Talán itt döntöttem el, hogy megpróbálom összeszedni az erőmet a legtávolabbi tartalékaimból is és a versenyen megteszek mindent, hogy sikerüljön.
 
1000_km.png
 
A Vivicittá előestéjén eléggé be voltam rezelve. Ugyanazt éreztem, mint egy évvel korábban, az első verseny előtt. Kezdett maga alá gyűrni a gonosz manó, amelyik azt suttogja, hogy "képtelen vagy rá, lassú vagy, fel fog venni a záróbusz". Küzdelmes órák voltak, de szerencsére sikerült legyőzni. Reggel már nyugodtan tekertünk a Margitszigetre. A rajt előtt beszélgettünk Vandával, ő is felajánlotta, hogy szívesen jön kísérőnek, majd Ancsa kérdezte, hogy milyen időt tervezünk. Összeállt hát a négyesfogat. Beálltunk a rajtzónába és egy gyors ölelés után el is indultunk. Folyamatosan figyeltem a tempót és a pulzusomat, vigyázni kellett, nehogy elfussuk az elejét. Bár már több mint tíz versenyen indultam, a rövidebbeken közel sem kellett ennyire beosztani az energiát. Ez a táv és a 7:10 perc/km-es szintidő a mostani felkészültségem mellett eléggé a határterhelést jelenti. Azaz, ha nem figyelünk, akkor lehet, hogy a táv közepén kidőlök és nem tudom befejezni. Folyamatos menedzselést igényelt a dolog, de néhány km után szerencsére mindannyian megéreztük azt a tempót, ami fenntarthatónak tűnik. Edzéseken 150-155 ütés közötti pulzussal szoktam futni, itt próbáltam 160 alatt tartani. Úgy tűnt, hogy nem kell félni a 7:10-es szintidőtől, folyamatosan jöttek a 6:50 és 7:05 közötti km-ek. Az első másfél órában jól bírtam. 15 km-nél már kicsit kezdtem fáradni, de továbbra sem kellett lassítani. Sokat jelentett, hogy nem voltam egyedül, a lányok folyamatosan segítettek és támogattak. Pantocsik Feri szinte tízpercenként feltűnt és egyszemélyes rajongótáborként bíztatott. A folyamatosan szembejövő csapattagok és a pálya mellől szurkolók is rengeteg erőt adtak. 18 km-nél már tudtam, hogy sikerülni fog. Itt kicsit megijedtem, mert elkezdett emelkedni a pulzusom. Ezt részben a fáradtság, részben az egyre növekvő izgalom okozta. Az utolsó húsz percben folyamatosan kerülgetett a sírás, talán csak ekkor kezdtem el érezni, hogy mi is történik most velem. Az utolsó szakaszt ismét a szigeten futottuk. Kedvem lett volna megállni és sétálni az utolsó párszáz méteren, kezdtem nagyon fáradt lenni. De amikor megláttam a célkaput, onnan már nem volt megállás. Végül négyen, kézenfogva futottunk be. Péter Attila sorban bemondta a nevünket, a célvonal mellett csapattársak tapsoltak. Nagyon jó pillanat volt, megható érzés. Majd egy nagy ölelés következett, csak egy halk köszönömöt tudtam kimondani, többre hirtelen nem volt erőm, de ebbe igyekeztem belepakolni azt a rengeteg hálát, amit éreztem.
 
ppic_28_telekom_fm_befuto3836.jpgVanda, Ancsur, én és Ancsa
 
 

 
2 óra 30 perc lett a nettó időnk, percre pontosan annyi, amennyit terveztünk. Este nagyon fáradt voltam, de sikerült sérülés nélkül teljesíteni a versenyt. Semmi sem fáj, kell egy kis pihenés és tudom is folytatni az edzéseket. Azt tartom a legnagyobb sikernek, hogy a felkészülés során végig tiszteletben tudtam tartani a korlátaimat és sikerült úgy eljutni idáig, hogy továbbra is nyugodtan és egyre boldogabban tudok haladni az utamon.
 
 21006_10151463438889961_853151492_n.jpg
 
Szóval itt tartok egy év után. Igen, tudom, még azért így is bőven van mit leadni. De azt nézd, hogy honnan indultam és jelenleg hol tartok. Azt hiszem, ebből látszik, hogy mi a cél, hova szeretnék eljutni.
 
Csak ülök csendben és próbálom felfogni a tegnapi eredményeket. Lefutottam az első félmaratonomat. A táv felénél pedig megtettem az 1000. futott km-t. Mindezt úgy, hogy néhány percenként ismerősök szurkolnak az út mellől, miközben a folyamatosan szembejövő csapattársakkal pacsizunk.
 
Neked is sikerülni fog!
 
28happ.1.600.jpg
 
540753_10200365550914746_336218403_n.jpg

3 komment

Címkék: verseny motiváció évforduló futás 100kg félmaraton Vivicittá

A bejegyzés trackback címe:

https://futoka.blog.hu/api/trackback/id/tr705241766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mata68 2013.04.27. 21:23:17

Gratulálok, csak így tovább :)

pexa 2013.05.01. 08:23:23

Gratulálok Zoli!
Példát mutatsz!

Volt tesitanárod.