Legyél boldog!

Állandó oldalak

Friss topikok

Olyat tettem ma, amit eddig még soha...

2013.02.07. 13:09 Lzooltan

Beneveztem az első egyéni félmaratonomra:

vivicitta.jpgA tavalyi Vivicittá volt az első verseny, amire kimentem. Akkor természetesen még csak szurkolóként. Ott találkoztam először személyesen a DK Team legnagyobb részével. Hatalmas élmény volt az egész, főleg a rajt és a befutók. Többen is megkérdezték, hogy milyen távon indulok. Mondtam, hogy az nekem még arrébb van. A napi adagom az edzésterv szerint 14 perc gyaloglás és 1 perc futás volt. A rövid táv, a 6 km rajtjánál arra gondoltam, hogy még ez a táv is olyan távol áll tőlem, hogy szerintem sosem leszek képes ennyit egyben futni. Most pedig beneveztem a 21,1 km-re. Érdekes érzés.

Innen már csak előre vezet az út. Azzal, hogy megint pontos célok és határidők vannak előttem, remélhetőleg ismét lesz mibe kapaszkodni a heti edzések során. A téli edzéseket nagyon kedvetlenül kezdtem el, ebben szerintem annak is nagy szerepe volt, hogy tudtam, a következő 5-6 hónap során nem lesz semmilyen esemény, ami különösebb felkészülést igényelne. A következő hetekben apránként benevezek a többi tervezett versenyre is.

A következő megoldandó feladat, amit a Vivicittáig mindenképpen meg kell oldani, az a megfelelő cipő beszerzése. A tavalyi Asics már-már utcai gyaloglásra sem alkalmas, teljesen megszűnt a csillapítása, egy lépést sem szabad futni benne. A Mizuno kényelmes, viszont nem eléggé támasztott és a talpa is túl kemény nekem. Olyan cipőt szeretnék helyette, ami rendesen meg van támasztva és jó a csillapítása. A héten voltunk az Adidas outletben, felpróbáltam szinte az összes pronáló cipőt, de mindet keménynek éreztem. Az eddigi próbák és az elolvasott tesztek, leírások alapján valószínűleg három cipő közül fogok választani.

  • Adidas Supernova Glide 5 - kényelmes, jó a formája, de keménynek érzem a sarkát
  • Nike Zoom Structure 15 - a tesztek szerint ez lenne a legjobb, de még vadászok olyan boltot, ahol fel lehetne próbálni, eddig mindenhol csak a 16-os évjáratot találtam
  • Asics GT-2000 - a 2170 közeli rokona, szinte az utóda. Jókat írnak róla, de a többinél lényegesen drágábban lehet beszerezni

supernova.jpgstructure.jpggt2000.png

1 komment

Címkék: verseny motiváció futás cipő Vivicittá 99kg

A bejegyzés trackback címe:

https://futoka.blog.hu/api/trackback/id/tr335067410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.