Legyél boldog!

Állandó oldalak

Friss topikok

Azért futni, mert jó, nem pedig azért, mert kell

2013.09.11. 10:53 Lzooltan

Az utóbbi hónapokban jóval kevesebbet futottam, mint korábban. Egyszerűen elegem lett belőle. Nagyon ritkán esett jól, a legtöbb verseny, vagy futás rossz élményként maradt meg. Hőség, izzó aszfalt, tömeg. A K&H Félmaraton rettenetes volt. A Hungaroringen rendezett futóverseny jól indult, hiszen igencsak ikonikus helyszínen volt, a hőség viszont sajnos ismét felülírta a mókát. Talán áprilisban futottam utoljára jó kedvvel rendszeresebben.

Júniusban beneveztem a mai Nike Félmaratonra. Nem igazán készültem rá, nem sokat foglalkoztam vele. Végül múlt héten átadtam a nevezésemet Nórinak, aki szerencsére pont akkor keresett rajtszámot. Helyette a 3,4 km-es Ligetkörre neveztem be. Úgy gondoltam, hogy ez bőven elég lesz most nekem.
 
Ancsur segített megfogalmazni, amit érzek. Ha az van bennem, hogy futni KELL, az rossz.
 
A poszt folytatását az EgyenSúlyt! blogon találjátok.

Szólj hozzá!

Üdv Krakkóból, a hurka városából

2013.08.21. 15:00 Lzooltan

Szombaton sikerült teljesiteni a Szálka Triatlonon az S távot, de erről majd a hét második felében irok bővebben. Most evezzünk kicsit más területre.

Elutaztunk Ancsurral néhány napra Krakkóba. Jó néha kimozdulni és megnézni, hogy hogyan csinálják máshol ugyanazt. Mit esznek, mit isznak, náluk mi a fontos, mire büszkék. Összességében nagyon pozitiv élmény Krakkó. Minden utcában épitenek valamit, vagy felújitják a régit. Látványosan fejlődik az egész város. És ami a legjobb: alig látunk kövér embereket az utcán. Otthon sokat szoktunk bosszankodni a látványon. A helyiek döntő többsége csúnyán el van hizva, már-már formátlan zsirtömbbé vált a teste. Előzetesen arra számitottunk, hogy Lengyelországban ennél is rosszabb lesz a helyzet, hiszen hideg van és a szakácskönyveik szerint rengeteg húst esznek vacak köretekkel.

Ehhez képest ezt láttuk:

A poszt folytatását az EgyenSúlyt! blogon olvashatjátok.

Szólj hozzá!

Triatlonra készülve...

2013.08.17. 10:03 Lzooltan

Miközben ezeket a sorokat olvassátok, már fürdőgatyában állok a rajtvonalon és várom a startpisztoly dördülését. Kipróbálom, hogy milyen is ez a triatlon dolog. Korábban nem tudtam róla túl sokat, még arról sem volt pontos információm, hogy melyik sportágak tartoznak ide. Némi kutatást követően most már egészen biztosan állíthatom, hogy három próbát kell kiállni, a következő sorrendben:

  • - úszás
  • - kerékpár
  • - futás

A folytatásban arról olvashattok, hogy hogyan ment el a kedvem az egésztől, mielőtt elkezdtem volna, illetve miért állok most mégis a rajtkőnél. Tovább az EgyenSúlyt! blogra.

Szólj hozzá!

Címkék: verseny motiváció triatlon

Legyőztem az úszást!

2013.08.15. 15:40 Lzooltan

Kitűnően tudok úszni.

Gondoltam magamban, amikor azon kezdtem rágódni, hogy benevezek a II. Szálka Triatlon legrövidebb távjára. Rendszeresen járok úszni, legutóbb 20 évvel ezelőtt, általános iskola 2. osztályban voltam. Na jó, ennyire azért nem szörnyű a helyzet, néha-néha a strandon megküzdöttem egy-két hosszal, de ennél többre sosem volt igényem, szükségem. Az pedig főleg lelombozó volt, hogy amikor mégis megszállt az ihlet és valami csoda folytán egy uszodában kötöttem ki, 50-100 m után meg kellett állnom, mert rettenetesen szédültem és hányingerem lett.

Arról, hogy hogyan jutottam el 3 hét alatt szinte nulláról a 25 perc folyamatos úszásig, az EgyenSúlyt! blogon olvashattok bővebben.

Szólj hozzá!

Címkék: verseny úszás motiváció triatlon

Tekertem - egészen hazáig!

2013.08.14. 10:57 Lzooltan

Jövő hét végén lesz a következő kerékpáros kihívás, a 24 óra bringa. Különböző távok és versenyszámok lesznek, a széles választékból az éjszakai 100 mérföldes távot választottam. 160 km, rajt éjfélkor, cél legkésőbb reggel 8-kor.

Sokat szoktam bringán ülni, ahova csak lehet, tekerek. Általában összejön évi 5000 km. Korábban részt vettem már néhány kerékpáros versenyen, de a komolyabb események kimaradtak. Egyrészt inkább közlekedési eszközként használtam a bringát, másrészt elsősorban MTB-vel jártam, ami kevésbé optimális a hosszabb távok leküzdéséhez. Nemrég sikerült beszerezni egy Mali Ironman országúti kerékpárt, szóval mostantól minden adott az induláshoz. 

A poszt folytatása az EgyenSúlyt! blogon olvasható.

Szólj hozzá!

4. hét - Az eget s a világot, -0,3 kg

2013.07.22. 09:31 Lzooltan

4. hét hétfő

Reggel müzli. Ebédre párolt zöldségek szardíniával és egy kis sárgabarackos gombóccal. Uzsonnára pufi, majd vacsorára saláta és sült csirkecomb.

Napközben szokás szerint fel-alá mászkáltam a városban. Az egyik tárgyaláson ettem egy marék gabonapárnát. Utólag néztem csak, hogy mennyire tele van energiával. Viszont nagyon éhes voltam, muszáj volt már enni valamit. Többet kellene ennem reggelire, fél 10-re már szinte mindig kopog a szemem.

horcsog.jpg

04_01.png

Este úgy éreztem, hogy teljesen tele vagyok. Olyan volt, mintha egész nap ettem volna.

Napi eredmény:
1825 kcal
70 perc bringa

 

4. hét kedd

Ma is két találkozóm volt. Ráadásul mindkettő elég messze. Reggel egy órával később kellett csak indulnom és arra számítottam, hogy estére fáradt leszek, ezért inkább még délelőtt mentem futni. 5 km lett a vége. A két tárgyalás között akadt egy újabb szabad órám, ezt kihasználva bringáztam egy jót a környéken. 20 km, 26 km/h átlag, igyekeztem pörgetni, amennyire tudtam. A folyamatos forgalom lassított, de azért így jó jól sikerült.

Vacsorára palacsintát készítettünk teljes kiőrlésű lisztből, nagyon finom volt.

Ismét úgy éreztem, hogy megteltem, olyan, mintha sokkal többet ettem volna a normálisnál.

04_02.png

Napi eredmény:
1754 kcal
46 perc bringa
32 perc futás

 

4. hét szerda

Reggel kivételesen csak 10-re kellett mennem, ezért még előtte futottam. Ezúttal olyan zenét vittem, ami fél óra alatt, fokozatosan jut el a 150-es tempótól a 160-as ütemig. A tegnapi zene 155-160-165 között váltakozott, gyors volt és megerőltető. A mai viszont sokkal jobban ment. Bár ősszel több versenyen is futottam 160-as zenével, most a 155 fölötti tartomány gyorsnak tűnik. Tempóban így nézett ki:

  • 150 - 7:05 perc/km
  • 153 - 6:40 perc/km
  • 155 - 6:30 perc/km
  • 157 - 6:15 perc/km
  • 160 - 6:05 perc/km

 

A pulzusom is hasonlóan emelkedett. Az elején 150, a végén pedig 177. Ez nagyon magas. A meleg is emeli, de nyilván az emeli rajta a legtöbbet, hogy az elmúlt 2-3 hónapban alig futottam. Nem baj, néhány alkalom után elkezd majd visszaállni, utána pedig jöhet a fejlődés.

Ebédre vettem hummuszt. Nagyon finom, de elképesztően sok kalória van benne, vigyázni kell vele.

Vacsorára lecsót ettünk, kalóriaszegény verzióban:

  • 35 dkg paprika
  • 15 dkg cukkini
  • 55 dkg paradicsom
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagym
  • egy kanál olívaolaj
  • só, bors

 

Az eredmény: olyan lecsó, ami egyrészt finom, másrészt mindössze 26 kcal az energiatartalma 100 grammonként. Volt még a csirkecombból hozzá egy kisebb darab. Utána sárgabarackot ettünk és szilvát.

04_03.png

 

Napi eredmény:
1744 kcal
70 perc bringa
32 perc futás

 

4. hét csütörtök

Hosszú nap, 6-kor keltem. 8-tól üzleti reggeli, utána estig folyamatosan tárgyalások. Két találkozó között a rendelkezésre álló kínált közül a legkevésbé rosszat igyekeztem választani, így egy gyros következett. Vacsorára pedig rakott tészta:

  • 250 g teljes kiőrlésű tészta
  • egy doboz tonhal, minimális olajjal
  • egy doboz szardínia, kevés olajjal
  • 225 g paradicsom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 65 g pulykasonka
  • 190 g zsírszegény tejföl
  • mozzarella

 

Amíg megfőtt a tészta, a sajton kívül a többi hozzávalót összefőztem egy picit. Só és ilyesmi nem kellett bele. Kapott viszont egy csipet kakukkfüvet és néhány levelet az ablakban éldegélő rozmaringról. Az egészet összekevertem egy tepsiben és a tetejére szórtam a feldarabolt mozzarellát. 200 °C-on sütöttem 20-25 percig és el is készült. A csodás exceles kalkulátorom szerint a kész kaja energiatartalma kb 170 kcal / 100 g.

Úgy terveztem, hogy este elmegyek úszni, de végül az egész napos rohangálástól teljesen kimerültem, nem akartam tovább strapálni magam. Hétfőn viszont mindenképpen szeretnék elmenni úszni, megnézem, hogy mi is a helyzet. Nagyon szimpatikus a szálkai triatlon, egy ideje már gondolkodom rajta, hogy kipróbálom a legrövidebb távot, ami 500 m úszást, 22,5 km kerékpárt és 5 km futást jelent. Tegnap ismét beszélgettünk róla Ancsurral, szeretne indulni az L távon (1900 m, 67,5 km, 15 km). Korábban jártam már Szálkán, gyönyörű hely, jó lenne újra visszamenni körülnézni. Úgy gondolom, hogy az 500 m simán megy, inkább az idő kérdéses. Hétfőn lesz egy referenciám és az alapján meglátom majd, hogy mennyit lehet ezen javítani egy hónap alatt. Ha jól megy, valószínűleg benevezek.

Az elmúlt két napban jók voltak a futások. Úgy érzem, hogy elkezdett visszatérni a motiváció.

Napi eredmény:
? kcal, valahol 1800 és 2000 között. Mivel több becslés is van benne, ezért csak közelítő értéket tudok számolni. A reggeli jó eséllyel kevesebb volt 500 kcalnál, de mivel nincs pontos számom, inkább magasabbat tippelek.
104 perc bringa

 

4. hét hétvége

Egerben voltunk, nagyon jó volt. Jutott idő egy kis városnézésre is, sok szép helyen jártunk. Mindenféle finomságokat ettünk a hétvégén. Kalóriát kevésbé sikerült számolni, valószínűleg több is lett, mint amennyi a cél, viszont szinte csak egészséges ételeket ettünk. A szombati futás helyett kulturális edzést tartottunk. A Fejedelem volt a Várszínházban, nagyon megérte elmenni, minőségi szórakozás.

Vasárnap este kipróbáltam, hogy milyen bringázás után futni. Tekertem 10 km-t 28 km/h átlaggal, utána pedig futottam 2 km-t 6:27 perc/km-es tempóban. Ezzel a bringával városban nem igazán tudok ennél jobb átlagot menni, a nagy súly és a rövid áttételezés miatt kb ennyi a vége. Jól ment, egyáltalán nem volt nehéz elkezdeni a futást. Viszont sokkal gyorsabbnak éreztem, mint amennyit a végén az óra mutatott. Amikor ránéztem futás közben, mindig 5:40-5:55 körüli időket láttam, ehhez képest a végeredmény 6:27 lett. De ez egyáltalán nem baj, ha a versenyen meglesz ez a tempó, bőven elég. Hétfőn elmegyek úszni, ha azt is jónak érzem, akkor elkezdek készülni a versenyre. Közel egy hónap van még a rajtig. Úgy gondolom, ha kombinálom a futást a bringával, valószínűleg jobban fog tetszeni.

Fotor072290253.jpg

 

A hétvége eredménye:
? kcal
88 perc bringa
14 perc futás

 

A 4. hét összegzése

A mérlegelésen 98,9 kg-ot mutatott a mérleg, ami kb. 30 dkg-val kevesebb, mint a múlt heti mérlegelés. Szerdán reggel hirtelen felindulásból ráálltam a mérlegre és 98,6 kg-ot mértem. Nyilván azért lett több hétfő reggelre, mert valamivel többet ettem hétvégén, sportból pedig kevesebb jutott a hét második felére.

Lelkileg jót tett ez a hét, sok pozitív dolog történt, a motivációm is kezd visszatérni. Szeretnék valamivel több időt szánni a mozgásra, hogy a súlycsökkentés hatékonyabb legyen.

  • 7 óra 36 perc mozgás
  • 6 óra 18 perc bringa
  • 1 óra 18 perc futás

Szólj hozzá!

Címkék: verseny úszás motiváció kerékpár életmód futás fogyós sztorik 98kg

3. hét - Republik Österreich, -0,5 kg

2013.07.15. 20:53 Lzooltan

3. hét hétfő

Reggelire a szokásos müzli. Tízóraira saláta joghurttal, paprika, paradicsom, pufi és egy kis szalámi. Ebédre saláta és sárgadinnye. Uzsonnára pufi. Vacsorára pedig nagyon finom tökfőzeléket készített Ancsur, desszertnek pedig banános túró.

A tökfőzelék receptje roppant egyszerű:

  • 1 kg mirelit gyalult tök
  • kapor, ez a tökhöz volt
  • fél doboz 12 %-os tejföl
  • feltétnek 2 db tükörtojás

Össze kell rottyantani az összetevőket és kész, semmit extra. Egy kis fűszer hozzá és már ehetjük is. Néhány perc alatt elkészül, minimális munkát igényel, ideális recept.

03_01.png

Még mindig meglepő, hogy a zöldségfélék energiatartalma milyen alacsony. Néhány szelet sajt, vagy kenyér kcal értéke jóval több, mint egy nagy zsák paprikáé.

Átvettem a múlt héten megrendelt mérleget, most már nem csak az irodában tudok pontosan mérni. Lehet, hogy magammal fogom hurcolni és így a házon kívüli kajákról is pontos adataim lesznek.

Ma nagyon jó voltam, holnapra kérek rántott húst.

a.aaa-Please-sir-I-want-some-more.jpg

Napi eredmény:
1680 kcal
70 perc bringa

 

3. hét kedd

A reggeli müzlit ebédre egy fél sárgadinnye követte, majd pufival némi ez-az. Utána fél adag zelleres csirke. Este elmentem vásárolni, ezt egy fánk bánta.

Vacsira paradicsomos rakott tésztát készítettem.

  • 230 g paradicsom
  • 80 g vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 doboz 18-20 %-os paradicsompüré
  • bolognai fűszerkeverék
  • 100 g fokhagymás csirkemell
  • 80 g cukkini
  • 250 g teljes kiőrlésű tészta

 

Serpenyőben megpirítottam a hagymákat, a sonkát és a cukkinit. Hozzáadtam a paradicsompürét, az apróra vágott paradicsomot és a felkockázott cukkinit a fűszerrel. Néhány percig pároltam. Közben megfőztem a tésztát. Utána összekevertem az egészet egy tepsiben. Végül 200 fokon 20 perc fólia alatt, majd 10 perc fólia nélkül.

rakott_teszta.jpg

Összepakoltam az összetevőket egy egyszerű táblázatba. Kiszámoltam, hogy a beletett mennyiség mekkora energiatartalmú. Sütés után ismét lemértem a teljes tömeget és ebből kijött, hogy a kész kaja 100 kcal / 100 gramm energiát tartalmaz.

Utána 1 kg répából és 80 dkg almából készült lé volt a desszert, néhány mentalevéllel feldobva.

03_02.png

A fánk kilóg a sorból, de így is sikerült a megcélzott 1900 kalórián belül maradni. Ehhez jött még 70 perc kerékpározás napközben.

Napi eredmény:
1840 kcal
70 perc bringa

 

3. hét szerda

Estére az volt az érzésem, hogy egész nap csak zabáltam és legalább 3000 kalória lesz a napi bevitelem. Amikor összeadtam, a kalkulátor 1884 kcal-t írt. Nagyon meglepődtem. Úgy ennyi, hogy végre megszereztem a rántott húst is, ami sült krumplival nem igazán számít kalóriaszegény ételnek.

03_03.png

A különböző kaják energiatartalmát elnézve valószínűleg az lenne a legjobb, ha néhány napig szinte csak zöldségféléket ennék. Megdöbbentő, hogy a húsok, sajtok akár több, mint tízszer több energiát tartalmaznak. 100 g uborka 12 kcal, 100 g sprotni 356 kcal.

Este elmentünk a Gyulai Istvan Memorial atlétikai nagydíjra. Nagy élmény, az egy négyzetméterre jutó olimpiai bajnokok száma kiemelkedően magas volt. A 100 méteres síkfutás pedig olyan, mint a gyorsvonat. Nem gondoltam, hogy valaha fogok élőben is 10 másodpercen belüli 100 m-t látni.

100m.jpg

A nap végére nagyon elfáradtam. Sokat hajtottam, az ide-oda szaladgálással megint 30 km fölötti lett a napi táv.

Napi eredmény:
1840 kcal
100 perc bringa

3. hét csütörtök

Üzleti reggelivel indult a nap, ismét korán keltem, reggel 8-ra már a város másik végén voltam. Nem ettem sokat, de nem volt lehetőség mérni. Legyen 500 kcal. Ebédre rakott zöldség a Govindából. Ez is legyen 500 kcal. Vacsorára saláta paradicsomból, uborkából egy kis joghurttal.

Kérek sajtot! Sokat! Olyan kajákat kérek, aminek íze van!

sajt.jpg

 Napi eredmény:
1800 kcal környéke
127 perc bringa

 

3. hét péntek, szombat, vasárnap

A reggeli müzlit két tojás követte, majd puffasztott rizs sonkával és paradicsommal.

A hétvégét Vandáéknál töltöttük, nagyon jó volt. Szombaton Ancsur és Vanda a Vasi Vasemberen indultak. Ügyesek voltak, remekül mentek végig a távon. Szimpatikus verseny volt, valamikor később el fogok majd indulni rajta. Talán jövőre, talán később. Többen is kérdezték, hogy miért nem indultam. Így tudtam megfogalmazni, ami bennem volt: több időt igényel a felkészülés, mint amennyi időt rászánnék.

Vasárnap pedig áttekertünk Ausztriába, megnéztük Léka várát. Kalóriát nem mértem, de jó eséllyel több lett, mint a tervezett napi 1900 kcal. Viszont csupa egészséges dolgot ettünk, olyan finomságokat kaptunk, amik egyszerre egészségesek és ízletesek. A fogadalom ugyanaz, mint a múlt héten: igyekszem jobban odafigyelni és pontosabban mérni.

hatar.jpg

 

Péntek-szombat-vasárnap eredmény:
145 perc bringa

 

A 3. hét összegzése

A mérlegelésen 99,1 kg-ot mutatott a mérleg, azaz 0,5 kg ment le a héten. A mérőszalag 104 cm-nél állt meg. 3 hét alatt 4 centivel lett kisebb a hasam. Ez bizony több, mint egy lyuk a nadrágszíjon.

Jövő héten megpróbálok ismét visszatérni a rendszeres sporthoz. Az elmúlt hetek nagyon sűrű napjai után végre valamivel lazább időszak következik, amikor a nap végén még marad energiám elindulni. Augusztus végén 160 km-es bringaverseny, októberben pedig 30 km futás vár rám. Fel kell kötni a gatyát.

  • 521 perc mozgás
  • 150 km kerékpár
  • -1 centi csípőbőség
  • -0,5 kg

Fotor0715203858.png

 



3 komment

Címkék: motiváció kerékpár életmód triatlon 99kg fogyós sztorik

2. hét - Áááááááááá, -0,3 kg

2013.07.09. 22:39 Lzooltan

annoying.jpg

A kúra második hete elég extrémre sikerült. Annyit dolgoztam, mint máskor egy hónap alatt összesen. Az ötből négy munkanap is úgy telt, hogy reggel 6-kor keltem és este 10-11-re értem csak haza. A szerda rövidebb volt. Ki is használtuk az alkalmat és elmentünk futni. Azaz először Ancsur futott egyet, utána pedig együtt is kocogtunk egy 5 km-es kört.

Hétvégén Siófokon voltunk, végre sikerült pihenni egy napot. És fürödtünk a Balatonban! Ez idén tényleg nagy szó. Háromszor jártunk már a parton. Egyszer majdnem teljesen körbetekertem, egyszer pedig körbefutottuk. A víz lehetett volna melegebb néhány fokkal, de a Balaton-élmény így is tökéletes volt.

Kalóriát mértem, amikor alkalmam nyílt rá és a nagy rohanásban idő is jutott rá. Viszont mind csak részeredmény, mivel nem lett egy teljesen lemért nap sem.

Bűnbe is estem. Egyszer ettem kínai kaját.

Jövő héten beszerzek még egy mérleget. Eddig csak az irodában tudtam mérni, de a héten összesen 4-5 órát voltam bent, folyamatosan ügyféltől-ügyfélig jártam.

A 2. hét összegzése:

Ettem. Néhány napon biztosan több lett a végösszeg, mint 1900 kalória. Mostanában elég sűrű napjaim vannak, sokszor estig tart a hajtás. Bízom benne, hogy a második mérleg segít. Igyekszem jobban odafigyelni.

2507-large-dogs024-e1315462913308.jpg

  • 515 perc mozgás
  • 152 km kerékpár
  • 5 km futás
  • 0,3 kg súlycsökkenés
  • -1 cm csípőbőség

A program eddigi két hete alatt összesen 2,9 kg-ot adtam le.

996.jpg

happydog.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: motiváció kerékpár futás 12 hét 99kg fogyós sztorik

1. hét - Rock&Roll diploma, -2,6 kg

2013.07.01. 21:45 Lzooltan

1. hét hétfő

01_01.png

A számláló szerint 1804 kalóriával zártam a napot. Az első napokban megpróbálom minél pontosabban mérni és követni a mennyiségeket. Néhány hét után szerintem automatikusan érezni fogom, hogy mennyi az elég és mennyi a sok. Bár nem ettem kevesebbet, mint amennyit szoktam, napközben folyamatosan éhes voltam. Ennek nyilván lelki okai vannak, ha valamivel sokat foglalkozom, felerősödnek a hozzá kapcsolódó ingerek.

Este bevásároltam, vettem mindenféle zöldségeket. Eddig nem is tűnt fel, hogy milyen kevés egy-egy zöldségféle energiatartalma. Két vékony szelet sajtban közel annyi kalória van, mint egy kiló könnyebb zöldségben.

Reggel készítek párolt zöldséget, az lesz a holnapi ebéd.

Napi eredmény:
1804 kcal
5x gyümölcs
60 perc bringa

 

1. hét kedd

Reggel készítek párolt zöldséget, amit persze az asztalon felejtek. A számláló szerint 1803 kalória lett a nap vége. Mindezt úgy, hogy az egyik üzleti találkozón nagyon éhes voltam és a rendelkezésre álló menüből a Fornetti volt a legegészségesebb. 3 darabot ettem belőle. Zsíros vacak, régóta kerülöm az ilyesmit, vagy azért volt fura, mert elszoktam tőle, vagy sokkal rosszabb lett az utóbbi időben.

Este elmentem futni. A K&H félmaraton óta, több mint két hete nem voltam kint edzeni. Az volt a második legrosszabb futásom. Az első még januárban volt, amikor Netuddki nagyon felhúzott. Hálátlan. Akkor több, mint egy hónapig küzdöttem vele. Úgy tűnik, hogy most már gyorsabban tudok regenerálódni lelkileg, alig több, mint két hét is elég volt. A verseny előtti hetekben is jóval kevesebbet futottam, mint korábban, egyrészt a napjaim is jóval sűrűbbek voltak, másrészt a motivációval való küzdelem is sokáig elkísért.

5,3 km-t futottam. Közben a Retro Házibuli podcastet hallgattam. Mostanában legtöbbször beszélgetős műsorokat szoktam magammal vinni, de most megpróbáltam ismét a zenét. Nagyon tetszett! Hungária, Dolly Roll és Kft szól, zseniális. A Made In Hungária szövegében van a Rock & Roll diploma, el is döntöttem, hogy ez lesz a heti beszámoló címe. Futás közben kicsit kapar a torkom.

A futás után egy kis jóga következett. 10 Surya Namaskar, 5 balról, 5 jobbról. Utána pedig 15 perc meditáció. Nyugtával dícsérd a napot.

Napi eredmény:
1803 kcal
3x gyümölcs
36 perc futás
15 perc jóga
15 perc meditáció

 

1. hét szerda

Rohanós nap, több tárgyalással, egész nap vagy Skype, vagy ügyfelek. Este elmentem átvenni egy Vaterán beszerzett könyvet: Thich Nach Hahn: A béke légy te magad. Tisztelem a munkásságát, biztosan jó lesz elolvasni. Egyre inkább igyekszem mindenben törekedni a szelíd, békés megoldásra.

Szóval rohanós nap. Este számolgatjuk, hogy hogyan is áll a nap: ez bizony alig 700 kalória eddig. Vacsora után is csak 1200 kalória a végösszeg. Kevés, de estére már nem kívánok többet. Előtte még elmentem futni. Meg vagyok fázva, tanakodtunk Ancsurral, hogy szabad-e ilyenkor elindulni. A többi alternatíva a pihenés, vagy a konditerem volt. Végül csak elindultam, 5 km lett, továbbra is régi bulizós zenékkel. Estére készítek párolt zöldbabot, Ancsur pedig meglep egy nagyon finom salátával.

Közben azon gondolkozom, hogy már fél éve kerülöm a facebookot. Ritkán nézek be, inkább mással töltöm az időmet. Úgy érzem, hogy nagyon jól döntöttem. Rengeteg órát pazaroltam el a "modern pletykalap" olvasgatásával. (köszönöm Bálintnak a megfogalmazást) Azóta sokkal kevesebbszer vagyok feszült, nem veszem fel mások nyűgjeit. Kommunikációs felületnek megtartottam, de sokszor gondoltam már rá, hogy megszüntetem a profilomat.

Napi eredmény:
1200 kcal
4x gyümölcs
60 perc bringa
35 perc futás

 

1. hét csütörtök

8-tól üzleti reggeli, 500 kalóriára becsülöm. Ebédidőben van néhány szabad percem, amit egy tányér rakott zöldséges krumplinak szentelek. Délután sem lazább a menetrend, ahogy visszaérek az irodába, máris indulnak a tárgyalások, nincs megállás este 9-ig. Vacsorára rukkola, mozzarella, pufi, paradicsom. 1800 kalóriával ér véget a nap. Sportolni nem volt idő, de azért így is összejött 90 perc tekerés.

Napi eredmény:
1800 kcal
3x gyümölcs
90 perc bringa

 

1. hét péntek

Egész nap ügyfélnél vagyunk, a reggeli bicikli is kimaradt. Nem baj, bíztam benne, hogy este azért el tudok menni tekerni egy jót. Alig érek haza, elkezd szakadni az eső. Ancsur hív, hogy leszakadt az ég. Elmegyek érte, hogy mire végez a programjával, ott legyen a száraz ruha. Hideg van és sötét, kevésbé baráti az időjárás. A reggeli müzlit délben vészmegoldásként egy kis pékáru követi. Eszembe jut, hogy régen ettem padlizsánkrémet. Irány a bolt, veszünk dinnyét és csirkehúst is. Vacsorára elkészítjük a padlizsánkrémet, mellé pedig csirkecombot sütünk. Holnap szeretnék levest főzni, ebben a megfázós, téli időben jól fog esni. Mindehhez tervezek a holnapi nyári időben 40 km bringát. Süss fel nap, fényes nap.

Napi eredmény:
1800 kcal
3x gyümölcs

 

1. hét szombat

Végre lazább nap, amikor van egy kis szabadidő is. Délelőtt biciklit szereltünk, utána pedig elindultunk tekerni. 48 km-t mentem, egy gödi geoládát vettem célba. Ezt végül nem találtam meg, de szerencsére alig 600 méterre onnan volt egy másik, sződligeti láda. Az árvíz nem múlt el nyomtalanul, mindenhol rengeteg a szúnyog és a páratartalom is nagyon magas. Bringázás közben a szokásos, motiváció körüli témákról gondolkoztam. A hétköznapokban folyamatosan elvárásoknak kell megfelelni. A tárgyalások, üzleti találkozók, meetingek valamilyen formában vizsgaszituációk. Ahhoz, hogy ebből ki tudjak szakadni és ne a rám nehezedő terheket növeljem, olyan dolgokkal kell foglalkoznom, ami boldoggá tesz és jól érzem magam általa. Azaz olyan lehetőségeket keresek, ahol az eredmények hajszolása helyett a teljesítés és a pozitív érzések számítanak. Egy hosszabb tekerés, vagy laza kocogás számomra alkalmas erre. Újabb megerősítés, hogy kerüljem az elvárások és eredmények folyamatos hajszolását.

A bringázásból hazaérve tojásrántotta következett két tojásból. Ebédre főztem csirkehúslevest és sütöttem mindenféle zöldségeket egy kis csirkecombbal és hallal. Nagyon jó volt, finom és könnyű kaja. Este moziba mentünk, ahol három pici gumicukor lett a vacsora.

A napot 1500 kalóriával zártam. Keveset ittam, sportolós napokon jobban oda kell figyelnem rá. Ha hihetek a Kalóriabázis kalkulátorának, akkor ez a nap több mint 2000 kalória mínusszal ért véget.

01_06.png

Napi eredmény:
1500 kcal
130 perc bringa

 

1. hét vasárnap

És eljött az első hét vége. Reggelire tükörtojás, paradicsom, ebédre ugyanaz, mint tegnap. Vacsorára sült zöldség a maradék hallal, utána pedig egy kis paradicsomos hering pufival és tejföllel. Este Vészhelyzetet néztünk, ehhez tökéletesen passzolt a sárgadinnye és a görögdinnye. Délután sütöttünk zabpelyhes sütit, nagyon finomra sikerült. Ráadásul csupa egészséges dologból készült.

suti_2.JPG

  • 1-2 pohár müzli
  • fél pohár zabliszt
  • 5 alma lereszelve
  • 1 nektarin kockára vágva
  • 1 tojás
  • 3 evőkanál kókuszreszelék
  • fahéj
  • néhány csepp stevia
  • sütőpor

 

A hozzávalókat összekevertük, majd 180 fokos sütőben sütöttük egy órán át.

Délután tekertem egy rövidebbet. Dunakeszire mentem, ismét geoládázni. A megcélzott ládát sajnos nem sikerült megtalálni. Egy padokkal körberakott téren volt. Szinte teljesen üres a környék, az egész környéken egyetlen padon ülnek. Persze két méterre a célpontomtól. Leültem néhány lépéssel arrébb és vártam, hogy végre elinduljanak. Nagyon jól érezték magukat, 15 perc nézelődés után sem igazán készülődtek, szóval inkább másik célpontot kerestem. Végül a Budapest határán elrejtett geoládákból kerestem meg hármat. Amikor bekanyarodtam a 2-es útról, láttam egy balesetet. Egy rendőrautó kanyarodott be index nélkül jobb oldalról balra és egy szembejövő kocsi nekiment. A rendőr nem használta a megkülönböztető jelzést, figyelmetlen ütközésnek tűnt. A másik autóból egy idősödő hölgy és egy néni szállt ki, nem igazán tűntek huligánnak. Amikor a ládázás után visszafelé indultam, még mindig ott voltak, prímán korlátozva ezzel a forgalmat.

01_07.png

Napi eredmény:
1908 kalória
90 perc bringa

 

Az 1. hét összegzése:

Ettem (majdnem) mindig annyit, amennyit szerettem volna. (Szinte) semmiről sem kellett lemondani. (azért kár a kis gumicukorért és a füstölt kolbászért) Több hét kihagyás után ismét futottam. Az első hét után úgy érzem, hogy tudatosabban válogatok a tányéromra és a mennyiségre is jobban odafigyelek egy picit.

  • 11815 elfogyasztott kalória a tervezett 13300-zal szemben
  • 517 perc mozgás
  • 130 km kerékpár
  • 10 km futás
  • 15 perc jóga

Ééééés a lényeg a végére:

  • 2,6 kg súlycsökkenés!

 

999.png

A hétfő reggeli 102,5 kg után most 99,9 kg-ot mutat a mérleg. A haskörfogat pedig 108 centiről 106 centire csökkent.

kermit.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: zene motiváció kerékpár életmód futás 100kg 12 hét 102kg 99kg fogyós sztorik 101kg

1. hét, elkezdődött

2013.06.24. 10:48 Lzooltan

caloriefreak.jpg

Ez a kalóriaszámlálós dolog mindig is eléggé távol állt tőlem. Úgy gondolom, hogy túlságosan leegyszerűsíti a komplex valóságot. Attól, hogy valami tartalmaz 100 kalóriát, a nagyon egészségestől az egészségtelenig még bármit tartalmazhat. Ha a napi adagot egy nagy doboz zsírral viszem be, kalória szempontjából ugyanott tartok, mint egy változatos étrendnél. Nagyjából ugyanaz a problémakör, mint a BMI esetében. Egy adott testtömeg mellett lehet löttyedt, szétfolyó is valaki, ugyanakkor némi sporttal az azonos tömeg mutathat jelentős izomtömeget is.

De térjünk vissza erre a számolgatásra. Korábban nézegettem már ilyen honlapokat, de egyik sem vált be igazán. Volt, amelyiket nagyon macerás volt használni, de olyat is bőven láttam, ahol ügyes bújtatott reklámról volt szó. A következő jelentkező a sorban a Kalóriabázis. Hatalmas pozitívum, hogy a regisztrációnál nem kéri el az összes, ilyenkor szokásos személyes adatot, ami a jobb reklámozáshoz szükséges.

Az oldal segít a célok eléréséhez szükséges kalóriaigény meghatározásában. Nem, születési év, magasság alapján ad egy optimális testsúlyt. Nálam ezt 70-86 kg közé teszi. Ezt nyilván BMI-ből számolja, mert ott 86 kg a normál sáv felső határa. Utána bekéri a jelenlegi testsúlyt és az életmódot. Itt csak a munkához kötődő válaszok vannak, sportról nincs szó. Szerintem érdemes lenne erre is rákérdezni. Bár a nap 8 órájában jobbára ülőmunkát végzek, ha utána heti 4-5-6 napon edzek valamit, az vajon még mindig az ülőmunka kategória legyen, vagy bejelölhetem a könnyű, esetleg a nehéz fizikai munkát?

Szerencsére ez igazából mindegy is, mivel itt csak egy becsült alapjárati kalóriaigényt ad, amire a további kalkulációk során nincs szükség. Egyébként az átlagos aktivitású munkát választva alapjárati kcal értéknek 3039-et kaptam.

Végül az elérendő testtömeget adtam meg, ami jelenleg 95 kg. Szerencsére ki lehet választani, hogy a fogyás tervezett ritmusát a napi tervezett kalória mennyiségében számolja ki. A 12 hetes program legfeljebb napi 1900 kcal bevitelét javasolja. Ezt beírva azt dobta ki, hogy 1900 kcal elfogyasztása mellett szerinte a 95 kg-ot augusztus 10-én érem el, heti 1,04 kg fogyás mellett.

Ám legyen, elfogadom ezt a dátumot. Bár úgy becsültük, hogy szeptemberre lenne reális, ha a kalkulátor szerint hamarabb is elérhetem, akkor legyen ez a cél.

Az észrevételeim egy nap után:

Általában a piacon szoktam vásárolni. A zöldséget, gyümölcsöt továbbra is be tudom szerezni innen. Viszont a hús, sajt és hasonló kajákat egyelőre boltban fogom megvenni, mert így a csomagolás adatai alapján pontosabban tudom követni a kalóriákat. Alapvetően jobban szeretem a nem becsomagolt, természetes termékeket, de egyelőre könnyebb lesz így.

Úgy nézem, hogy az 1900 kalória egyáltalán nem kevés. Este Ancsurral számolgattuk, hogy mennyit szoktam enni és arra számítunk, hogy a szokásos napi bevitelem ennél jellemzően kevesebb. Most legalább kiderül, hogy mennyire volt pontos a becslés.

Kezdődjön hát a mérlegelés.

IMG_3093.PNG

Szólj hozzá!

Címkék: motiváció életmód 12 hét 102kg

süti beállítások módosítása