Legyél boldog!

Állandó oldalak

Friss topikok

Vivicittá -3 hét

2013.03.31. 22:04 Lzooltan

Három hét múlva itt a Vivicittá. Ez az év egyik legfontosabb versenye számomra, mert itt futom az első félmaratonomat. A felkészülésből elég sok kimaradt. Közel egy hónapig nem futottam a januári betegség miatt, majd utána a kemény és nem megfelelő cipő miatt indultam el kevesebbszer. Múlt héten megérkezett az új cipő, most már minden adott ahhoz, hogy végre visszatérhessek a normál edzéstervhez. A mai adag a kihagyás miatt a tervezett 17 km helyett 12,5 km lett. Ment volna még, de Ancsur javaslatára inkább egy rövidebb körnek vágtam neki. A héten csak egyszer voltam, múlt héten pedig egyszer sem, megfogadtam a tanácsát és nem vállaltam túl nagy távot. Persze végig szakadt az eső, már az első perc után átázott mindenem. További nehezítő tényező volt, hogy elfelejtettem elhozni a ragtapaszt, ezért a vizes technikai póló kellemesen véresre dörzsölt. De a lényeg, hogy megnyugtatóan alacsony pulzussal, komolyabb megterhelés nélkül sikerült végigcsinálni. Bár holnap pihenőnap lenne, a sok kimaradás és az ünnepnap miatt valószínűleg délelőtt is elmegyek egy körre.
A kevesebb futás magával hozta azt is, hogy megállt a fogyás. Remélhetőleg az aktívabb időszak kezdetével ismét elindulnak lefelé a kilók. Nem bánom, hogy volt néhány hét szünet, mert kicsit úgy érzem, hogy túl gyorsan fogytam nyár óta. Alig több mint fél év alatt ment le 25 kg. Vannak, akik ennél gyorsabban fogytak és nincs vele gondjuk, de nekem egyelőre ezzel sem egyszerű megküzdeni. Testileg is megterhelő, de lelkileg még nehezebb feldolgozni. Ijesztő gondolat, de úgy érzem, hogy nem telt még elég idő ahhoz az életmódváltás kezdete óta, hogy teljesen átprogramozzam magamat az új világra. Azaz olyan erősen be vannak még égve a régi emlékek és élmények, hogy ha abba kellene hagynom valami miatt, hamar visszaállna a testem a régi, kényelmes formára. Ezért is kell kitartóan hajtani, még ha ez néha nagyon nehéz is tud lenni. Az, hogy apránként közeledik a jó idő és végre el tudok indulni kerékpározni is, sokat segít a helyzeten. Bízom benne, hogy a versenyszezon kezdete is ad majd motivációt a folytatáshoz.
pic_13597.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: verseny motiváció futás 100kg félmaraton Vivicittá Asics

A bejegyzés trackback címe:

https://futoka.blog.hu/api/trackback/id/tr125186456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása